szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elakadt a balatoni vízbiztonsági program, mivel nincs pénz a civil vízimentés további működtetésére - közölték a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) szezonzáró sajtótájékoztatóján.

A közhasznú egyesületként működő VMSZ és az általa koordinált civil balatoni vízimentők szeptember végéig 50 strandi és 299 hajós mentést hajtottak végre a Balatonon, az új sürgősségi mentőhajónak pedig 14 ember köszönheti az életét - összegzett Bagyó Sándor, az egyesület elnöke. Méltatlan helyzet, hogy ilyen áldozatok és eredmények után nincs forrás a további működésre, holott most kezdődött a horgászszezon, és egy "nevetséges összegről", átlagosan havi 3 millió forintnyi támogatási igényről van szó - mondta. (A VMSZ eddigi működését a zánkai gyermekcentrum és négy nagy cég támogatása, valamint kisebb pályázati források biztosították.)
   
Bagyó Sándor hangsúlyozta, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) igen sokat tett a balatoni vízbiztonsági program megvalósításáért. Közreműködésének köszönhetően jelentős eszközfejlesztés történt a vízimentésben, a program meghatározó részére, az üzemelési költségekre azonban nincs megfelelő fedezet. "Nem tüzet kellene oltani mindig, amikor már baj van", hanem kiszámítható keretet biztosítani - tette hozzá, utalva arra, hogy a korábbi években is került már hasonló helyzetbe a VMSZ. Álláspontja szerint a működési költség előteremtéséből ki kellene vennie a részét a vitorlázóknak és a csónakkal horgászóknak is.
    Az egyesület vezetője szerint példaértékű az országban a civil vízmentők együttműködése a hatósággal. A vízirendőrökkel megvalósított naprakész kapcsolatnak és feladatmegosztásnak is köszönhető a Balaton jó mentési statisztikája, növekvő biztonsága. Idén a magyar tengernek nyolc halálos áldozata volt, és közülük valójában hárman fulladtak a vízbe, öten rosszullét vagy betegség miatt veszették életüket.
    Ősztől tavaszig nincs szükség a sürgősségi mentőhajó és a vízimentők teljes flottájának üzemeltetésére, viszont célszerű lenne a tó három medencéjében egy-egy hajót bevetésre készen tartani, főként amikor már a viharjelző rendszer sem üzemel - mondta Bagyó Sándor, emlékeztetve, hogy az elmúlt őszök, sőt a téli jégről mentések is adtak nekik feladatokat. Mivel elfogytak a tartalékaik, ha nem sikerül sürgősen működési forráshoz jutniuk, pár héten belül abba kell hagyniuk a tevékenységüket, partra emelve hajóikat - tette hozzá.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Hollik szerint "békés megemlékezőket" nácizott le Karácsony Gergely

Hollik szerint "békés megemlékezőket" nácizott le Karácsony Gergely

Elhalasztják a G7-csúcsot, Kína nem, Oroszország viszont ott lehet a találkozón

Elhalasztják a G7-csúcsot, Kína nem, Oroszország viszont ott lehet a találkozón

Bukás és Bugár után új elnököt választott a Híd-Most

Bukás és Bugár után új elnököt választott a Híd-Most