szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bajnai Gordon miniszterelnök 2009. október 1-jével miniszterelnöki megbízottá nevezte ki Alföldi Albert országgyűlési képviselőt - közölte a kormányszóviviői iroda.

Alföldi Albert ebben a tisztségében a Kalocsára tervezett, s a Tata Consultancy Services révén megvalósuló beruházással kapcsolatos kormányzati feladatok koordinációjáért felel.

A miniszterelnöki megbízott feladatai ellátása során együttműködik a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériummal, valamint az ITD Hungary Zrt.-vel, munkájáról havonta tájékoztatja a miniszterelnököt.

Korábbi hírek szerint az indiai tulajdonú Tata Consultancy Services Ltd. nyerte meg a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) informatikai rendszerének és kapcsolódó számítástechnikai hátterének megvalósítására kiírt tárgyalásos, nem nyílt közbeszerzési eljárást.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Tüntetések az USA-ban: Floridában kisteherautóval hajtottak a tömegbe

Tüntetések az USA-ban: Floridában kisteherautóval hajtottak a tömegbe

Rátörte az ajtót a TEK egy fenyegetőző férfire Szombathelyen

Rátörte az ajtót a TEK egy fenyegetőző férfire Szombathelyen

Itt élőben láthatja, ahogy a SpaceX Crew Dragon dokkol a Nemzetközi Űrállomáshoz

Itt élőben láthatja, ahogy a SpaceX Crew Dragon dokkol a Nemzetközi Űrállomáshoz