Az eddigi információk szerint hétfőn kora reggel alakult ki lövöldözésbe torkolló szóváltás több személy - köztük legalább két afgán állampolgár - közt, a X. kerület családi házas övezetében. A Budapesti Rendőr-főkapitányságra reggel hét órakor érkezett a bejelentés arról, hogy vérbe fagyva találtak családtgjaikra - közölte a hvg.hu-val Pap Judit sajtóügyeletes.
A Kada utca és a Harmat utca kereszteződése közelében történt bűncselekmény egyik afgán érintettje elhunyt, rajta kívül egy másik életveszélyesen megsérült, őt kórházba szállították.
A Havariapress úgy értesült, a meglőtt férfiak afgán állampolgárok, akik pénzváltással foglalkoztak; egyikük a hírügynökség értesülései szerint két fejlövést is kapott, de azt még mindig nem tudni, hogy a kérdéses személy a sérült vagy az elhunyt férfi-e.
A helyszíni szemle kora délelőtt kezdődött meg, az érintett környékről a rendőrök elterelték a forgalmat. Az ügyben több emberen elkövetett emberölési kísérlet miatt indult nyomozás, egyelőre ismeretlen tettes ellen, ennek során nagy erőkkel igyekeznek felderíteni a történtek hátterét, illetve előzményeit is.
Lövöldözés Kőbányán: egy halott, egy életveszélyes sérült
Egy afgán állampolgár meghalt, egy másik pedig életveszélyesen megsérült egy tisztázatlan hátterű lövöldözésben Kőbányán. A Havariapress szerint pénzváltással foglalkoztak a lelőtt férfiak.

Washington a NATO 5-ös cikkelyéhez hasonló védelmet biztosíthat Kijevnek
Zelenszkij: Olyan biztonsági garancia kell, ami a gyakorlatban működik, földön, vizen, levegőben
Vonatpótlás MÁV-módra: „Egy órája rostokolunk, tájékoztatást nem kaptunk”
Összeomlott a békéscsabai vonal.
A szolnoki polgármester nem várt Pintérre: „magunk oldjuk meg a közbiztonság kérdését”
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.