A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Az MSZP szerint a Fidesz politikai leszámolásra készül, a párt "McCarthy-bizottságát" Balsai István fogja vezetni.
A Fidesz politikai bosszúhadjáratát a büntetőjog eszközeivel akarja végrehajtani - vélelmezte Nyakó István, az MSZP szóvivője kedden. A Fidesz nem csinál titkot abból, hogy egy egész apparátust hoz létre leszámolásra, és annak "generálisa" Balsai István lesz, ő fogja vezetni a Fidesz "McCarthy-bizottságát" - mondta. A szóvivő szerint a célpontokat is megnevezték: egykori közjogi méltóságok, vezető baloldali politikusok lesznek az elsőrendű politikai vádlottak, de valószínűleg "a terror megyei és települési szinten is folytatódni fog". Elmondta, az a Fidesz bízta meg most Balsai Istvánt ezzel a feladattal, amely párt a leghevesebben támadta Balsai tevékenységét, amikor ő még az Antall-kormány igazságügyi minisztere volt.
A Fidesz pénteken közölte, hogy Orbán Viktor pártelnök Balsai István volt igazságügyi minisztert, a Fidesz országgyűlési képviselőjét nevezte ki az elnöki stáb jogi igazgatóságának vezetőjévé. Balsai István feladata az elnöki stáb, illetve a pártelnök munkájának segítése jogi szakvéleményekkel, a stratégiai tervezésben való részvétel és a kormányváltás után szükségessé váló törvényes elszámoltatás jogi előkészítése - írták az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A Népszabadság keddi számában megjelent interjúban Balsai István azt mondta: már rögzítették azokat az ügyeket, amelyek a Fidesz szerint alapját képezhetik az elszámoltatásnak, és nem zárta ki annak lehetőségét, hogy "volt miniszterelnökök" álljanak bíróság előtt.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.