Összehívták az MSZP rendkívüli párttanácsát

Mára összehívta a rendkívüli párttanácsot az MSZP budapesti elnöke; az országgyűlési választási területi listával és a fővárosi vezetéssel kapcsolatos kezdeményezéseket vitatják meg.

  • hvg.hu hvg.hu
Összehívták az MSZP rendkívüli párttanácsát

A párttanács ülésén, amelyet Burány Sándor hívott össze, várhatóan napirendre kerülnek a párt fővárosi listájával, illetve egy esetleges budapesti tisztújítással kapcsolatos kérdések. A napirendi pontokról a közvetlenül a párttanács előtt ülésező fővárosi elnökség dönt.

Az MTI úgy tudja, a központi alapszervezet - amelyben azok a budapesti párttagok vannak, akik nem a lakóhelyük szerinti pártszervezetben akarnak politizálni - 17 tagja kezdeményezte a hónapokkal ezelőtt véglegesített és elfogadott fővárosi választási lista újragondolását.

Farkas Péter XVII. kerületi elnökségi tag pedig aláírásgyűjtésbe kezdett annak érdekében, hogy Burány Sándor és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes azonnali hatállyal mondjanak le budapesti párttisztségeikről és fővárosi önkormányzati tisztségeikről, és november közepéig hívják össze a budapesti küldöttértekezletet.

Az MTI úgy értesült, hogy több főváros alapszervezeti tag elégedetlen Burány Sándorral és Hagyó Miklóssal a BKV-s botrányok miatt, de szervezetten eddig nem léptek fel a leváltásuk érdekében.  Korábban a párt választmányának egyik ülésén is megfogalmazódott kezdeményezés, hogy a két vezető ellen indítsanak vizsgálatot, de végül az etikai bizottságoz nem fordult senki hivatalosan. Az MTI információi szerint az októberi rendes párttanácsi ülésen elindulhat a főpolgármester-jelölési folyamat, amely november közepére, végére várhatóan le is zárul.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.