Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Egyértelmű a folytonosság Magyar Kommunista Párt, a Magyar Dolgozók Pártja, a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyar Szocialista Párt között – hangzott el Rétvári Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) és Ágh Péter, a Fidelitas elnökének minapi sajtótájékoztatóján.
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) nem húszéves: húsz éve csupán névváltoztatás történt – fejtette ki Rétvári Bence kereszténydemokrata képviselő az MSZMP XIV. és egyben az MSZP I. kongresszusának huszadik évfordulója tiszteletére tartott sajtótájékoztatón. Szerinte hatvanöt éves a párt: jogfolytonosság van a Magyar Kommunista Párt, a Magyar Dolgozók Pártja, a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyar Szocialista Párt között. „Azóta gyűjtötték a vagyont, a társadalmi és a gazdasági befolyást” – vélte az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke. Szerinte „húsz éve csak nevet változtattak, de nagyon régóta itt vannak”. Hozzáfűzte: a fiatalok körében az MSZP népszerűsége „messze elmarad még a Jobbiktól is, nemhogy a Fidesz-KDNP szövetségtől”. Ez annak köszönhető, hogy a kormánypárt semmit sem tesz a fiatalokért. Közel százezer fiatal költözött Nyugatra az elmúlt években, ami – Rétvári szerint – az MSZP számlájára írandó.
„A szocialisták sem a rendszerváltás előtti, sem a rendszerváltás utáni történetükre nem lehetnek büszkék” – ezt már Ágh Péter fideszes képviselő jelentette ki. „Tandíj, Zuschlag, megszorítások, végkielégítések, tömegoszlatások, kordon” – összegezte a Ház korjegyzője az MSZP általa fontosnak tartott érdemeit. „Most pedig a szocialista párt az elmúlt húsz év legveszélyesebb költségvetését nyújtotta be a Parlamentnek. Azt a költségvetést, amely végképp elveszi az emberektől az utolsó tíz- és húszezer forintjaikat” – döngölte talajba a fiatal politikus a kormánypártot. A nemzet miniszterelnökének húsz évvel ezelőtti, tapssal megszakított szavait aktualizálva a Fidelitas elnöke úgy fogalmazott: „a húsz éve nevet változtatott szocialista párt pont a mai húszévesek jövőjét zálogosítja el leginkább ”.
Ágh Péter és Rétvári Bence sajtóértekezlete. MSZMP-MSZP: szerintük van folytonosság © Szegő Péter |
Mivel Rétvári annak a KDNP-nek a politikusa, mely 1990-től négy évig kormányon volt, a hvg.hu megkérdezte, hogy az akkori kormány – beleértve a KDNP-t is – nem bizonyult-e erélytelennek a kommunista hatalomátmentéssel szemben. „Igen, ez hibája volt az első kormánynak” – ismerte el Rétvári. Szerinte azért nem sikerült a tabula rasa, mert az előző rendszer emberei ott voltak az akkori döntéshozó testületekben és a pártokban: „Szilvásy György államtitkár volt” – említett egy példát az ellenzéki politikus. Úgy vélte: ha markánsabban léptek volna föl a rendszerváltó erők, akkor „ez a történet már le lenne zárva”.
Szegő Péter
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.