Az Országos Választmány megalakulása egyben azt is jelenti, befejeződött a Jobbik párton belüli intézményrendszerének kiépítése, ugyanis a megyékben kellő számú és szervezettségű alapszervezetre volt ahhoz szükség, hogy felálljanak a területi választmányok, majd ezek küldöttei választották meg az Országos Választmányba a delegáltakat.
Az Országos Választmány tagjai közös munkájuk első napirendi pontjaként meghallgatták és megvitatták Vona Gábor elnök vitaindító javaslatát a Jobbik politikai stratégiájáról és a választásokra való felkészülésről.
Megalakult a Jobbik országos választmánya
Megtartotta alakuló ülését a Jobbik Magyarországért Mozgalom Országos Választmánya, és Farkas Gergely, Ferenczi Gábor, Korondi Miklós, Samu Tamás személyében OV-alelnököket is választott a saját soraiból - közölte a párt az Országos Sajtószolgálat útján.
Magyar Hang: Orbán Gáspárt a háta mögött királyfinak hívták csádi tartózkodása alatt
A lap szerint Orbán Viktor fia „úgy viselkedett, mint egy hadgyakorlatra betévedt filozófus”.
Már meg is van a Paks II. új vezérigazgatója
Bomlik a korábbi lengyel jobboldali kormánypárt
Magyar szerint Tuzson inkább keressen egy jó védőügyvédet a bírák és ügyészek fenyegetése helyett
Tarr Zoltán: Több mint 2,5 milliárdot utaltak vissza már az NKA-kedvezményezettek
Egy évvel kinevezése után visszahívták a párizsi nagykövetet
Ez az egyik titka a sikertelen fogyókúráknak
Peták István: A rákgyógyításból ma már nem a tudás, hanem az időben meghozott jó döntés hiányzik
Bóka János Tusványoson: A magyar emberek 2030-ban szerintem semmivel sem lesznek hülyébbek, mint 2026-ban voltak
Kérdésesnek látja a Fidesz jövőjét Navracsics Tibor
Tízezreket evakuálnak Európában a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt
Annyira alacsony a Duna vízállása, hogy a szállodahajók utasait buszok hozzák Budapestre
„Ez tényleg hajmeresztő” – elektromos rollerre szerelt hintában szállította egy férfi másfél éves gyermekét
Rövidnadrágban és pólóban találták meg a magyar fiatalt az osztrák hegyimentők
Ornella Muti és lánya orosz állampolgárságot kérnek
A világhírű olasz színésznő és lánya ingatlanvásárláson is gondolkodnak.
Csődben a vezető elemgyártó, a Varta
Elemzők szerint a vállalatot valószínűleg feldarabolják.
Mi ez a politikai feszültség Ukrajnában, és kicsoda Mihajlo Drapatij, az ukrán fegyveres erők új parancsnoka?
A fiatal főparancsnok nincs híján a harctéri tapasztalatoknak.