Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Kovács László szívesen vállalna szerepet az MSZP-ben, ha haza kellene térnie és akár a miniszterelnök-jelöltséget is komolyan fontolóra venné. Az uniós biztos erről a Világgazdaság Online-nak adott nyilatkozatában beszélt csütörtökön.
A politikus úgy fogalmazott, ha mást jelölnek a biztosi helyére, akkor mindenképpen olyan szerepre vállalkozna, hogy nagy befolyást gyakorolhasson a szocialista párt választási eredményeire és akár a közvélemény-kutatásokban előre jelzettnél jobb eredményhez segítse a pártot.
A vg.hu azon kérdésre, hogy az MSZP negyedik helyre rangsorolta az uniós biztos-jelöltek közül, annyit mondott: a párt vezetése, vagy a parlamenti frakciója eddig egyszer sem kért beszámolót biztosi tevékenységéről. Hozzátette, valószínűleg az elnökség - részben emiatt - kevéssé ismeri munkáját.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.