A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Újabb feljelentést csatoltak az úgynevezett adatgyűjtési ügyhöz kapcsolódó, fideszes országgyűlési képviselők által tett feljelentéshez; ezúttal az UD Zrt. vezetői fordultak a Központi Nyomozó Főügyészséghez hivatali visszaélés miatt - erről az UD Zrt. vezetőinek jogi képviselője csütörtökön tájékoztatta az MTI-t.
Futó Barnabás ismertetése szerint a cégvezetők azért tettek feljelentést, mert tanúkihallgatásukkor egy hangfájl címeként az volt megjelölve, hogy az adathordozón az hallható, amint az egyik cégvezető az UD Zrt. vezetőjét, Horváth Józsefet megbízza az MDF elnökére vonatkozó terhelő adatok gyűjtésével. Mivel azonban a felvételen ilyen nem szerepel, a cégvezetők feljelentést tettek.
A Központi Nyomozó Főügyészség határozatában a feljelentés alapján indított büntetőeljárást csatolta ahhoz a már folyamatban levő ügyhöz, amelyet Demeter Ervin és Répássy Róbert fideszes országgyűlési képviselők hivatali visszaélés miatt tett feljelentése alapján indított. Ebben az eljárásban eddig egy embert, Szilvásy György volt titkosszolgálati minisztert gyanúsították meg, még május végén. Szilvásy Györgyöt hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett különleges személyes adattal visszaéléssel gyanúsították meg.
Az ügyészség szerint a volt miniszter jogtalanul sokszorosította és osztotta szét az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága tagjainak az UD Zrt. ügyvezetőjének Demeter Ervinnel és Kövér Lászlóval (Fidesz) folytatott telefonbeszélgetését. Az ügyészség szerint Szilvásy György a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterként eljárva titkos információgyűjtésből származó hangfelvételeket - amelyek az UD Zrt.-t érintő feljelentés mellékleteként szerepeltek - "jogalap és törvényes cél nélkül, szükségtelenül kezelt".
Ezeken Demeter Ervin és Kövér László országgyűlési képviselők az UD Zrt. vezetőjével folytattak - az ügy szempontjából indifferens - beszélgetéseket. A főügyészség szerint ezeket Szilvásy az országgyűlési bizottság ülésein, továbbá a sajtón keresztül több alkalommal nyilvánosságra hozta. Ennek során a megalapozott gyanú szerint a valóságtól eltérően azt állította, hogy az érintett országgyűlési képviselők intenzív, rendszeres kapcsolatot tartottak az UD Zrt. ügyvezetőjével, amely szervezetet árnyék-titkosszolgálatként jellemzett.
Ugyanebben az egyesített eljárásban szerepelt az az ügy is, amelyben a legfőbb ügyész kérte Dávid Ibolya és Herényi Károly országgyűlési képviselők mentelmi jogának a felfüggesztését kétrendbeli személyes adattal visszaélés vétsége, valamint kétrendbeli kényszerítés bűntette miatt. A mentelmi bizottság azonban kedden úgy döntött: nem javasolja a parlamentnek a politikusok mentelmi jogának felfüggesztését. Az ügyben négy képviselő szavazott a mentelmi jog felfüggesztése mellett és négy képviselő ellene. Ezt a nyomozást felfüggesztette az ügyészség addig, amíg a mentelmi jog ügyében nem határoz a Ház.
Az adatgyűjtési ügy tavaly szeptemberben került nyilvánosságra, miután a Nemzeti Nyomozó Iroda szeptember 10-én a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának feljelentése alapján házkutatást tartott az UD Vagyonvédelmi Zrt.-nél és a cég vezetőinek lakásán. A rendőrség akkor magántitok jogosulatlan megismerése és más bűncselekmények miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, ezt azonban később bűncselekmény hiányában megszüntették.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.