Vezendi Jánosné őrnagy elmondta: a Debrecen felől Bocskaikert irányába haladó motoros eddig tisztázatlan okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan összeütközött egy lengyel rendszámú kamionnal, majd mindkét jármű az árokba csúszott. A motoros a helyszínen meghalt, a kamion vezetője nem sérült meg.
A szóvivő nem tudta megmondani, hogy a balesetben szerepe volt-e a sűrű ködnek, közlése szerint erre majd a szakértői vizsgálat adhat választ. A 4-es főút érintett szakaszán teljes útzár volt a hajnali órákban, de már újraindult a forgalom.
Halálos motorbaleset a 4-es főúton
A helyszínen életét vesztette az a motoros, aki hétfő hajnalban ütközött össze kamionnal a 4-es számú főút Debrecen és Bocskaikert közötti szakaszán - tájékoztatta az MTI-t a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Ibrahimovic a paraguayi bunyófociról: Ha én játszottam volna ma este, 4 vagy 5 piros lapot kaptam volna
Sulyok Tamás szerint a mandátuma megszüntetését jelentő alkotmánymódosítás nincs összhangban a jogállamisággal
Török Gábor adott egy tippet a Fidesznek, hogyan vethetne véget Magyar Péter parlamenti színházának
Magyar Péter benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik Sulyok megbízatása
Több ponton is változtattak az eredeti terveken.