A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Négyszeres a Fidesz támogatottsága az MSZP-vel szemben, és továbbra is csak a Jobbik kerülne be rajtuk kívül a parlamentbe, ha most lennének a választások - derült ki a Tárki közvélemény-kutató intézet októberi felméréséből.
A Fidesz támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében ebben a hónapban 39 százalék, szemben a szeptemberi 36 százalékkal, míg az MSZP tábora a teljes lakosság körében szeptemberben és októberben 10-11 százaléknyi - áll a közvélemény-kutatás összegzésében, amelyet szerdán jutattak el az MTI-hez. A kutatás szerint a pártválasztók körében is jelentős mértékben, 46 százalékponttal vezet a Fidesz az MSZP előtt (szeptemberben 42 százalékpontnyi volt a különbség).
A biztos szavazó pártválasztók közül 68 százalék a Fideszt támogatja (szeptemberben 65 százalék volt ez az arány), míg az MSZP szavazótábora 17 százalékon áll (az elmúlt hónapban 18 százalék volt). Mint írták, a két nagy párt mellett a harmadik parlamentbe jutó párt továbbra is a Jobbik Magyarországért Párt. A felmérés szerint ebben a hónapban - ahogy szeptemberben is - a teljes népességen belül 6 százalék a Jobbik támogatottsága, a biztos szavazó pártválasztók között pedig 9 százalék, ami némi csökkenést jelent a szeptemberi 12 százalékoz képest.
Az alacsony támogatottsággal rendelkező pártok közül a biztos szavazó pártválasztók körében több 1 százalék körüli pártot találtak a felmérés során. Az SZDSZ támogatottsága szeptemberben is 1 százalékos volt, az MDF egy hónapja még 3 százalékos szinten állt. Szintén 1 százalék körüli szavazótáborral rendelkezik az LMP, a Munkáspárt és a KDNP - olvasható a közleményben.
A közlés szerint egy "most vasárnapi választáson" a szavazásra jogosultak 48 százaléka venne részt biztosan. Szeptemberben 45 százalék volt ez az arány. A TÁRKI ezer fő megkérdezésén alapuló, a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatásának adatfelvétele október 9. és 22. között zajlott.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.