Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Holttestet találtak a tűzoltók egy kiégett faház romjai alatt pénteken Miskolcon, a házat egy 43 éves férfi lakta - közölte a rendőrség.
A tűzről kora délután kaptak bejelentést a miskolci tűzoltók. A Miskolc Tetemvár nevű városrészében található, 60 négyzetméteres ház szinte teljesen kiégett. A romok alatt egy holttestet találtak - közölte László Antal, a Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese.
Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője elmondta: egy 43 éves férfi lakott a faházban, a tűz keletkezésének oka egyelőre nem ismert. Szakértők bevonásával, közigazgatási eljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.