Draskovics Tibor az MSZP hétfői frakcióüléséről távozóban újságírókkal közölte: a rendőrségnek nemcsak az a dolga, hogy megfékezze a huligánokat, hanem az is, hogy bíróság elé vigye azokat, akik mások életét veszélyeztették és megzavarták a rendezvényt. A miniszter hangsúlyozta: véget kell vetni annak a folyamatnak, amelynek egyik megnyilvánulása az, ami a Fradi-stadionban történt.
Mesterházy Attila frakcióvezető közölte: azt kezdeményezik, hogy a labdarúgó szövetséggel együttműködve jöjjön létre egy munkacsoport a futballhuliganizmus visszaszorítására. Kiemelte, hogy ebben Bajnai Gordon miniszterelnökkel állapodtak meg. A munkacsoport törvénymódosítási javaslatot tesz - jegyezte meg.
Draskovics Tibor emlékeztetett, hogy az Országgyűlés még júniusban módosította a sporttörvényt; a módosítás az angliai példák nyomán tartalmazza a stadionok kötelező kamerázását, a szigorúbb beléptetési rendszert és az ellenőrizhető jegykiadást. Hozzátette: elfogadta a parlament a büntető törvénykönyv azon módosítását is, amely a tömegrendezvényeken elkövetett garázdaságot lényegesen súlyosabban bünteti, mint általában. A miniszter elmondta: a szabályokat legalább fél év, a szükséges beruházások elvégzése miatti türelmi idő után lehet alkalmazni.
Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a sportrendezvény szervezőjének kell a megfelelő biztonságról gondoskodnia - hangsúlyozta Draskovics Tibor. Hozzátette: ha a szervező nem tud a biztonságról gondoskodni, akkor az elfogadott törvények szerint a rendőrség megtilthatja a játékot, vagy elrendelheti, hogy a rendezvényt nézők nélkül tartsák meg. A miniszter szerint a rendőrségnek ezzel a jogkörével keményen kell élnie.
Az FTC-DVTK mérkőzés szombaton a 65. percben - a vendégegyüttes 3-1-es vezetésénél - szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt.
Botrányos Fradi-meccs: Draskovics nyomozást követel
Az igazságügyi és rendészeti miniszter azt kérte a rendőrségtől, hogy a videofelvételek alapján nagy erőkkel indítson nyomozást azok ellen, akik megzavarták a múlt szombati Ferencváros-DVTK labdarúgó-mérkőzést. Az MSZP -a miniszterelnökkel egyetértésben - munkacsoportot hozna létre a futballhuliganizmus ellen.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.