Dunaújvárosban, a Városháza előtti téren egy négyéves gyermeket és édesanyját ütötte el egy autó. Mindketten könnyebben megsérültek - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A baleset körülményeit még vizsgálják. Tisztázásra vár egyebek között az is, hogy a gázolás idején pirosat, vagy villogó zöldet mutatott az átkelőnél a közlekedési lámpa - tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados.
Tájékoztatása szerint a székesfehérvári Királysoron egy férfit gázoltak el. Őt súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba. Gárdonyban pedig az egyik élelmiszer-áruháznál ugyancsak egy férfit ütött el egy autó. A gyalogos súlyosan megsérült. Az utóbbi két baleset körülményeiről nem tudott több információt adni a szóvivő. A történteket még vizsgálják.
Négy gyalogost gázoltak el Fejér megyében
Rövid idő alatt négy gyalogost gázoltak el szerdán, kora este Fejér megyében; egy ember súlyos, életveszélyes, egy másik súlyos, kettő pedig könnyű sérüléseket szenvedett - közölte az MTI-vel a rendőrség.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz, az új „önkényuralmi rendszer” áldozatainak megsegítését is ígéri
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró készítőivel
Az ő egyesületük szervezi a kitörés-túrákat.
„Aki nélkül valószínűleg nincs rendszerváltás” – Magyar a Vidéki prókátorral találkozott
Puzsérék is megnevezték az elnökjelöltjüket
A Szemlélek Fabiny Tamást ajánlja államfőnek
Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát
Benyújtotta az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot a kormány
Országos vizsgálat indult a kórházban hagyott kisgyerekek ügyében
Elhunyt a „trollkodó” filozófus, aki 14 évesen verset írt Nagy Imréék kivégzéséről
Ludassy Mária 82 éves volt.