szerző:
hvg.hu

Ismét kezdeményezni fogja az erzsébetvárosi Fidesz-frakció az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György (MSZP) VII. kerületi polgármester alapilletményének felfüggesztését.

Vattamány Zsolt, a Fidesz erzsébetvárosi frakciójának vezetője ezt azután mondta szombaton, hogy egy nappal korábban a kerületi képviselő-testület úgy döntött: továbbra is jár Hunvald Györgynek az alapilletménye az önkormányzattól.

Vattamány Zsolt szerint pénteken világossá vált: az MSZP azt akarja, hogy a polgármester a börtönben is megkapja a fizetését, méghozzá közpénzből. Az ügyben megszólaló szocialista politikusok egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek, "össze-vissza beszélnek" - tette hozzá.

Az MSZP csak húzza időt, átveri az embereket azért, hogy védjék egy súlyos bűncselekményekkel gyanúsított párttársukat - mondta a fideszes politikus, aki szerint a jogi helyzet is teljesen egyértelmű: börtönben ülő polgármesternek nem jár fizetés. Vattamány Zsolt szerint több mint érdekes, hogy míg a szocialisták mindent megtettek annak érdekében, hogy Hunvald György lemondjon fővárosi közgyűlési tagságáról, addig az egyáltalán nem zavarja őket, hogy a mai napig ő a VII. kerület polgármestere és a kerületi MSZP elnöke is.

A szocialisták pénteken ismét "Hunvald György bűntársaivá váltak", nyilvánvalóvá tették hozzáállásukat a demokratikus intézményrendszerhez, illetve leleplezték sajátos gondolkodásmódjukat, amelynek követői százmilliós végkielégítéseket fizetnek ki, a közösséget hátrányosan érintő szerződéseket kötnek, és "börtönben ülő kiváltságosoknak juttatnak közpénzből nem mindennapi zsebpénzt" - fejtette ki véleményét Vattamány Zsolt.

A VII. kerületi képviselő-testület pénteki ülésén 10 igen, 9 nem és 3 tartózkodás mellett elutasította azt a fideszes indítványt, hogy a polgármester alapilletményének kifizetését függesszék fel, költségátalányát pedig vonják meg.

Az indítvány ellen szavazók elsősorban a jogszabályi háttér hiányosságával indokolták döntésüket. Mint mondták, nem tudni, ki jogosult megszüntetni, felfüggeszteni a kifizetést. A képviselők ugyanilyen arányban utasították el azt a fideszes módosító indítványt is, hogy a testület kérje fel Hunvald Györgyöt a mandátumáról való lemondásra.

A polgármester költségátalányával kapcsolatban Gergely József MSZP-s alpolgármester emlékeztetett: Hunvald György saját kezűleg írt nyilatkozatában már korábban kifejezte, hogy a részére megállapított költségátalányt nem kívánja felvenni, és kérte, hogy az ellene folytatott büntetőeljárás jogerős befejezéséig ez az összeg az önkormányzat által nyitott letéti számlára kerüljön.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) pénteki közleménye szerint a tárca fenntartja több törvény együttes értelmezésére alapozott állásfoglalását, miszerint az előzetes letartóztatásban lévő köztisztviselőknek és polgármestereknek nem jár díjazás. A kommünikét néhány órával azt követően publikálták, hogy az erzsébetvárosi képviselő-testület úgy döntött: továbbra is jár alapilletmény Hunvald Györgynek. "A fizetés megvonásáról minden esetben a munkáltatónak kell döntenie, polgármester esetében értelemszerűen a képviselő-testületnek" - jegyezték meg.

Lamperth Mónika, az MSZP elnökhelyettese az MTI-nek úgy fogalmazott: nagyon kevés dologban ért egyet a Fidesszel, de ez most ezek közzé tartozik. Hangsúlyozta: sajnálja, hogy az MSZP és az IRM álláspontját eddig nem fogadta el a VII. kerületi szocialista frakció.   Az elnökhelyettes azt mondta: Burány Sándor fővárosi elnök és az MSZP budapesti vezetése a jövő héten tárgyal a VII. kerületi szocialistákkal. Hozzátette: biztosan megtalálják annak eszközét, hogy elfogadtassák az MSZP álláspontját a frakcióval.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Megosztotta az első apa-lánya képet a Viszkis

Megosztotta az első apa-lánya képet a Viszkis

Amikor mínusz 40 kiló történelmet csinált

Amikor mínusz 40 kiló történelmet csinált

Omlás miatt kellett kiüríteni egy szentpétervári egyetemet

Omlás miatt kellett kiüríteni egy szentpétervári egyetemet

Megrendítően emberi volt az Opportunity marsjáró haláltusája

Megrendítően emberi volt az Opportunity marsjáró haláltusája

Egyszerűbb lesz bírósági illetéket fizetni márciustól

Egyszerűbb lesz bírósági illetéket fizetni márciustól

Új tengeralattjárót mutatott be az iráni haditengerészet

Új tengeralattjárót mutatott be az iráni haditengerészet