A baleset a vasúti átjárótól 5-10 méternyire történt, ahol az S-kanyarban, a záróvonal ellenére, előzni kezdett egy személyautó, s frontálisan ütközött egy szemből érkező gépjárművel - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A rendőrség elsődleges információja szerint mindkét autóban két-két ember szenvedett súlyos sérüléseket, de mint időközben kiderült, a szabálytalanul előző kocsi - amelyben feltehetően egy család utazott - mind az öt utasa, köztük egy csecsemő, valamint a másik autó mindkét utasa megsérült - tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados.
Tájékoztatása szerint a balesetet helyszínéről három mentőautóval szállították a székesfehérvári kórházba a sérülteket, akik közül öten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek. Mivel a tűzoltók a vasúti síneken állva végezték a műszaki mentést, egy időre az érintett vonalszakaszon szünetelt, de 21 órakor megindult a vasúti forgalom. A 62-es főút érintett szakaszáról még mindig elterelik a forgalmat. A Székesfehérvár irányából Seregélyes felé közlekedőket az M7-es autópályára, a Seregélyes felől Székesfehérvár irányába autózókat pedig Dinnyés felé, a 7-es főútra irányítják.
Hét sérültje van egy frontális karambolnak
A korábbi hírekkel ellentétben nem négyen, hanem heten sérültek meg a 62-es főúton, Seregélyesnél vasárnap este történt balesetben; a sérültek között van egy 3 hónapos csecsemő és egy hatéves fiú is; a vasúti közlekedés már megindult, de az érintett útszakaszról még mindig elterelik a forgalmat - közölte az MTI-vel a rendőrség.

Megszületett az USA és az EU közötti vámegyezmény
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Török Gábor szerint Orbán pólója arra utal, hogy a választás időpontja hivatalos
Parlamenti választások: A Sándor-palota szerint Sulyok dönt, és nem egyeztet senkivel
"A Fidesz egy pattanás egy mocsári tündér fenekén" - Túlélheti ‘26-ot a NER?
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Németország – több halott és sebesült egy vonatbalesetben
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.