A vádlottaknak jelentős kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt kell felelniük a bíróság előtt. Az előzetes letartóztatásba helyezett elsőrendű vádlott terhére az ügyészség 23 rendbeli bűncselekményt rótt. A többiek szabadlábon védekezhetnek.
A vádlottak esetenként több millió forintos kárt okoztak a sértetteknek. A szóvivő a módszerre példaként egy két évvel ezekőtti esetet említett, amikor az első- és a másodrendű vádlottak rábírták a nyolcadrendű vádlottat arra, hogy béreljen részükre egy személygépkocsit. A kaposvári autókereskedésből bérbevett, 2,5 millió forint értékű Fiat Ducato típusú személygépkocsit a későbbiekben nem adták vissza, hanem értékesítették.
Csalássorozat hitelfelvétellel: 13 vádlott
Tizenhárom emberrel szemben emelt vádat a Kaposvári Városi Ügyészség; az érintettek hamis okiratokkal vásároltak hitelre autókat és motorkerékpárokat, a hitelt nem fizették vissza, a járműveket pedig eladták - tájékoztatta Fekete Róbert, a Somogy megyei Főügyészség szóvivője.
Zsírabb KRÉTA kellene a közoktatásban, és vannak is már rá ötletek
Magyar Péter nem áll le, tovább gyepálja Ádert
Most a volt államfő közpénznyelő alapítványáról posztolt a miniszterelnök.
„A közpénzhorgász bizonyítékokat követel” – Magyar Péter drónvideót tett közzé Áder János állítólagos villájáról
Messiék alig bírtak a Zöld-foki Köztársasággal
Argentína kínkeservesen, csak hosszabbításban tudta legyőzni az afrikaiakat, akik kétszer is hátrányból álltak fel.