A visszavételnek egyelőre nincs határideje, a november 26-i zárt ülésen tárgyalnak majd az intézményt működtető gazdasági társaság megvásárlásáról.
A kórház üzemeltetését 2004-ben vette át a Medysyst, ám az utóbbi időben több olyan kormányzati lépés történt, ami ellehetetleníti a magánszféra jelenlétét az egészségügyben - írta a lap. Kern József, a Medysyst Kft. egyik tulajdonosa a csütörtöki önkormányzati ülésen elmondta: cégük minden vállalt kötelezettségének eleget tett, megőrizték a szakmai színvonalat, a kórház jól működik.
Döntésük okai közé sorolta az aktív ágyak és ezzel párhuzamosan az állami finanszírozás 35 százalékos csökkentését, a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetését majd a népszavazás utáni eltörlését, az étkezési normatívák megemelését, az ágyak mellé kötelezővé tett széfek fölösleges beszerzését, de a legsajnálatosabbnak mégis a vállalkozói szféra negatív megkülönböztetését nevezte.
A tulajdonos úgy gondolja, egy jogállamban megengedhetetlen különbséget tenni a szolgáltatók között. A magánszféra például nem kapta meg a 13. havi fizetésre szánt pénzt, s azt a különbözetet sem, amennyivel megemelték a közalkalmazotti bért, ami újabb ötszázalékos kiesést jelentett, viszont bevezették az iparűzési adót, ami két százalékos kieséssel járt.
Kern József szerint az évek alatt annyit változtak a finanszírozás feltételei negatív irányban, amivel az öt évvel ezelőtti szerződéskötéskor nem számolhattak. Mint látjuk, a jelenlegi kormány nem tartja be ígéreteit, nyolc százaléknyi pénzt vontak ki. Jövőre választás lesz, vélhetően új kormány kerül hatalomra, s olyan struktúrában gondolkodnak, amely a magánszféra jelenlétét nem kalkulálja bele az egészségügy működtetésébe - idézte szavait a lap tudósítása.
A körmendi kórházat visszaveszi az önkormányzat
Rendkívüli testületi ülésen döntöttek a körmendi képviselők arról, hogy az önkormányzat visszaveszi a Batthyány Strattmann László Kórház üzemeltetését a Medysyst Kft.-től - írta a Vas Népe pénteki számában.
NKA-botrány: elvitték az otthonából a Fidesz-frakció egyik munkatársát
A Mol nem működteti tovább a kekváját, amivel a határon túli focit, az MCC-fesztet és Kael Csabát támogatták Orbánék alatt
Házkutatást tartottak a Családbarát Magyarország Központnál
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Csendben növekedhet, mégis jó eséllyel gyógyítható: mit kell tudni a follikuláris pajzsmirigyrákról?
MTVA: két hét alatt csaknem 7 milliárd forintot takarított meg a közmédia új vezetése
Kilépett két képviselő, megszűnt a Fidesz-frakció Óbudán
Kínai lap: kivonultak a hatóságok a BYD Szegeden épülő gyárához
Jelentkezz a HVG gyakornoki programjára!
Ha érdekelnek a hírek és belülről is megismernéd a sajtó működését, írj nekünk!