szerző:
hvg.hu

Kerék-Bárczy Szabolcs szerint fordulat állt be a megfigyelési ügyben, miután Herényi Károly kedden becsatolta a bíróságnak azt az iratot, amely bizonyítja, hogy Tombor András be akart avatkozni az MDF belügyeibe.

Az MDF elnökségi tagja pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: Tombor András (Orbán Viktor volt tanácsadója) ezt kérte cserébe azért, hogy a Dávid Ibolya ellen elnökjelöltként elinduló Almássy Kornél visszalépjen. Úgy fogalmazott, hogy "Almássy Kornél ebben az időszakban már politikai gyámság alatt állt". Azt mondta, a listából látszik, hogy Tombor András sakkfiguraként rakosgatta volna az MDF vezetőit, ha a javaslata megvalósult volna.
   
Kerék-Bárczy Szabolcs szerint az is "kínos" helyzet volt a héten, amikor Tóth János, az UD Zrt. vezetője azt állította: "fatális félreértés" volt, hogy megbízást kaptak volna Dávid Ibolya megfigyelésére. A szóvivő idézett Tóth János felvett telefonbeszélgetéséből és ennek alapján azt mondta, senki nem gondolhatja komolyan, hogy Tóth János hibásan tájékoztatta volna Csányi Sándort, az OTP Zrt. elnökét.
   
A politikus leszögezte, szó sincs fatális félreértésről, ez a magyarázkodás csak "fatális félrevezetést jelent". Mint mondta, "nem történt más, mint hogy szét akarták verni a Magyar Demokrata Fórumot, majd miután lebuktak, a párt elnökét akarták lejáratni, vele akarták elvitetni a balhét".
   
A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Herényi Károly arról beszélt, hogy sok mindennel találkozott az elmúlt húsz esztendőben, de ilyen esettel még nem. Véleménye szerint az, hogy az MDF elnökét külső erők úgy próbálnák elmozdítani, hogy ahhoz titkosszolgálati erőket is igénybe vennének, felháborító, és "talán a legdurvább támadás a fiatal demokráciánk ellen".
   
A képviselő az ügyészség szerepét elemezve emlékeztetett arra, hogy Dávid Ibolya - amint birtokába jutott a Tóth János és Csányi Sándor telefonbeszélgetését tartalmazó CD - azonnal feljelentést tett. Megjegyezte, hogy a pártelnök két kérdésre keresett választ: arra, hogy hogyan és kitől jutott hozzá a lemez, illetve arra, hogy a beszélgetésben elhangzottak igazak-e. Herényi Károly azt mondta, hogy a legfőbb ügyészség egy napon belül mindkét beadványt visszautasította, és senki nem vizsgálta, hogy van-e valóságalapja a történeteknek.
   
Arra a kérdésre, hogy kiket sejtenek a háttérben, azt mondta, hogy ott állhat az a politikai párt is, amely "hosszú ideje komoly aktivitást fejt ki", hogy a Magyar Demokrata Fórumot, mint ahogy több más pártot is korábban, "eltüntesse a politika színpadáról". Hozzátette, hogy véleménye szerint viszont inkább egy gazdasági érdekcsoport van az ügy mögött, amelynek Tombor András lehetett a képviselője.
   
Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy egy nappal a CD nyilvánosságra kerülését megelőzően egy étteremben beszélt Tombor Andrással, aki ott nyújtotta át neki azt a listát, amelyen az szerepelt: kik legyenek az MDF-ben az elnökség tagjai vagy éppen a pártpénztárnokok. Hozzátette, erről azért nem beszéltek eddig, mert "nem kérdezték". Szintén egy felvetésre felelve azt közölte, hogy Dávid Ibolya azért nem csatolta az írásos dokumentumot az ügyészségi feljelentéséhez, mert az "nyilván az ügynek egy következő lépése lett volna". Kijelentette, hogy az ő birtokában nincsenek további hasonló dokumentumok az ügyben. (A lista fénymásolatát a sajtótájékoztatón is kiosztották.)
   
Dávid Ibolya, az MDF elnöke tavaly szeptember 12-én sajtótájékoztatón jelentette be: a legfőbb ügyésztől és az NNI-től is soron kívüli vizsgálatot kér, mert a birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél - a párt visszalépett elnökjelöltje - érintett lehet az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben. A Fővárosi Főügyészség szeptember 18-án elutasította az MDF elnökének feljelentését.
   
A legfőbb ügyész a közelmúltban e hangfelvételhez kapcsolódóan kérte Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-es politikusok mentelmi jogának felfüggesztését. Az ügyészség hivatalosan nem közölte, hogy ezt milyen bűncselekmény gyanúja miatt kérte, az MTI azonban úgy tudja, hogy a két politikus - a legfőbb ügyész házelnökhöz intézett levele szerint - megalapozottan gyanúsítható személyes adattal való visszaélés vétségével, valamint kényszerítés bűntettével.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Üzemanyagcellás hibrid divatterepjáró a Mercedestől, kétféle töltéssel

Üzemanyagcellás hibrid divatterepjáró a Mercedestől, kétféle töltéssel

Bod Péter Ákos: Válság után, válságok előtt

Bod Péter Ákos: Válság után, válságok előtt

Oda a meglepetés? Minden infó kiszivárgott a Huawei holnap érkező nagyágyújáról

Oda a meglepetés? Minden infó kiszivárgott a Huawei holnap érkező nagyágyújáról

A földre parancsolt több mint 240 darab F-35-ös vadászgépet a Pentagon

A földre parancsolt több mint 240 darab F-35-ös vadászgépet a Pentagon

Szavaznak a bajorok, döntő lehet Merkelnek

Szavaznak a bajorok, döntő lehet Merkelnek

Tankolták a kis Smartot, amikor arrébb lökte egy mobilozó sofőr autója - videó

Tankolták a kis Smartot, amikor arrébb lökte egy mobilozó sofőr autója - videó