A Magyar Hírlap keddi száma azt írta, hogy Debreczeni József, Kuncze Gábor és Hack Péter alkotmányjogász is felkerülhet az MDF 2010-es választási listájára. Hack Péter már a lapnak is cáfolta, hogy vállalná a jelölést, Kuncze Gábor szabad demokrata országgyűlési képviselő pedig kedden a hvg.hu munkatársának kategorikusan cáfolta az értesülést, csakúgy, mint Debreczeni, aki arra a kérdésre, hogy egy ilyen fölkérésre mit mondana, úgy felelt: „Mivel nincs ilyen fölkérés, nem tudok erre semmit sem mondani.”
Hétfőn a Magyar Nemzet szombati, ugyancsak az MDF-listát érintő értesülését cáfolták az érintettek. A lap szerint Pető Iván és Magyar Bálint, az SZDSZ parlamenti képviselői is helyet kapnak a Dávid Ibolya vezette párt 2010-es választási listáján, az érintettek szerint ugyanakkor ez csak kitaláció, annyira, hogy nevezettek jövőre egyáltalán nem indulnak már a parlamenti választásokon. Egyedül Somogyi Zoltán, a Political Capital volt vezetője erősítette meg eddig, hogy igaz a hír, miszerint az MDF felkérte, hogy induljon a jövő évi parlamenti választáson a képviselőjelöltjükként. Ezt maga jelentette be a Twitter mikroblogon, s most arra vár, hogy a párt mikor hozza meg a döntést a személyekről.”
Kuncze Gábor sem lesz MDF-jelölt
Hétfőn Pető Iván és Magyar Bálint cáfolta a Magyar Nemzet azon értesülését, miszerint az SZDSZ-es képviselők az MDF listáján indulnak a 2010-es választásokon. Kedden Kuncze Gábor tette meg ugyanezt a Magyar Hírlap értesülésével kapcsolatban.
A zöld-fokiak sírtak az öltözőben, Messi szenvedésről beszélt
A címvédő Argentína ellen is nagyot küzdött az újonc.
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Nyolc éve már megkapta az OBE kitüntetést, ami már az első lépés a lovagi cím felé.
Hülyeség máshol is van, de rakott krumpli csak itt – portréinterjú Kemény György képzőművésszel
Magyar Péter benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik Sulyok megbízatása
Sok mindent tartalmaz még a módosítás, amely Magyar szerint azt a célt szolgálja, hogy a magyar államot soha többé ne ejthesse senki foglyul. Több ponton is változtattak az eredeti terveken.