A per előzménye, hogy a közigazgatási eljárásban az első fokon eljáró katonai építésügyi hatóság, majd pedig másodfokon 2007. június 20-án a honvédelmi miniszter is engedélyezte a Tubes tetején a beruházást. A közigazgatási eljárásban korábban megszületett másodfokú miniszteri határozatot azonban a perből később kizárt magánszemélyek, valamint jogi személyek - köztük Pécs városa - megtámadták a Fővárosi Bíróságon.
Hamarosan folytatódik a Tubesre tervezett NATO-radar beruházása - mondta Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivője a Fővárosi Bíróság pénteki jogerős döntése után. Azzal, hogy elhárult a jogi akadály a radar létesítése elől és folytatódhat az építkezés - tette hozzá.
Zöld utat kapott a Tubesre tervezett NATO-radar
Jogerősen elutasította a Fővárosi Bíróság felülvizsgálati eljárásában azokat a kereseteket, amelyek megtámadták a Tubes-hegy tetején lévő katonai híradó objektum korszerűsítését, a NATO-radar kiépítését engedélyező miniszteri határozatot.
Így oldják meg Ukrajnában, hogy akkor is legyen áram, ha az oroszok kilőtték a transzformátort - Földes András riportja
A volt TEK-es Hajdu Jánost gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvojügyben
Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől a parlamentben
Forsthoffer Ágnes: Mélységesen szégyellem magam mindannyiunk helyett, amikor ilyet látok
A foci-vb csoportköre számokban: váratlan helyről törtek a spanyolok babérjaira, a sztárcsatárokról is sokat elárulnak az adatok
A 96. percben lőtt góllal ütötték ki a brazilok a vb-ről Japánt
Német dráma: Paraguay tizenegyespárbajban ejtette ki az esélyest
Keddtől Ruff Bálint az MCC főnöke és a többi kekva élére is minisztereket jelöltek ki
Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg volt vezetője
Gazsi Zoltánt hat évvel ezelőtt diagnosztizálták vastagbélrákkal, az elmúlt években rendíthetetlen derűvel és nyugalommal beszél betegségéről.