Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság az egy ember halálával és három súlyos sérülésével járó csütörtöki pécsi lövöldözés gyanúsítottját szombaton.
Hajdú István, a városi bíróság elnöke a helyszínen arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a bíróság harminc napra rendelte el a több emberen elkövetett emberölés kísérletével megalapozottan gyanúsított 23 éves fiatalember letartóztatását. Hozzátette: a bíróság indoklása szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az is, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával megnehezítené a bizonyítási eljárást. A gyanúsított az ülésen nem tett vallomást.
Visegrády Zoltán, a lövöldöző ügyvédje közölte: védence sem előzetes letartóztatásakor, sem két nappal ezelőtt nem volt abban az állapotban, hogy vallomást tegyen, de ez valószínűleg a jövő héten megtörténik. Hangsúlyozta, amit védence neki a bűncselekményről, annak indítékáról elmondott, ügyvédi titok. Annyit azonban megjegyzett, hogy egy "irracionális cselekménynél ne keressenek racionális okokat, azok ugyanis nincsenek".
Arra az újságírói kérdésre, hogy mi vezethetett idáig, a tragédia bekövetkezéséig, az ügyvéd azt válaszolta: nem tudja, megítélése szerint ez egy nagyon hosszú folyamat. Úgy vélte, meg kell vizsgálni, mi történt a gyanúsítottal az elmúlt évek során. A vizsgálatnak ki kell terjednie a családdal és mások mellett az orvosával való kapcsolatára is. Visegrády Zoltán a védence beszámíthatóságát firtató kérdésekre úgy reagált, hogy azt nem az ő tiszte megítélni, ennek megállapítására igazságügyi elmeorvost rendelnek ki.
A Pécsi Tudományegyetem 23 éves hallgatója csütörtök délben maroklőfegyverrel megölte egy csoporttársát, életveszélyesen megsebesített egy másik, 19 éves fiatalembert. A lövöldözésben súlyos sérülést szenvedett egy 36 éves, laboránsként dolgozó férfi és egy 54 éves takarítónő. A gyilkost húsz percen belül elfogták.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.