Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Első fokon pert nyert csütörtökön a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet négy parlamenti párttal szemben, amelyeknek a Fővárosi Bíróság döntése értelmében nyilvánosságra kell hozniuk, hogy az államtól mennyi hitelt kaptak, és ebből a pénzből milyen ingatlanokat vásároltak a működésükhöz.
Bújtatott pártfinanszírozás miatt a Társaság a Szabadságjogokért és a Figyelő beperelte a parlamenti pártokat, amelyek titkolták, hogy milyen feltételekkel vettek fel hitelt a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) és azt mire költötték.
A TASZ közleménye emlékeztetett: 2007-ben az Országgyűlés "példás egyetértésben úgy döntött, hogy az államtól ingyen bérelt irodahelyiségeiket a pártok megvásárolhatják, és ehhez az állam segítséget nyújt az MFB-n keresztül". Hozzátették: a szerződéseket kikérő újságíró és a TASZ megkeresésére a pártok egy kivétellel nem reagáltak: az adatokat megküldő Magyar Demokrata Fórum kivételével mindegyik párt üzleti, illetve banktitokra hivatkozva tagadta meg az információk kiadását.
A Fővárosi Bíróság csütörtöki tárgyalásán elfogadta a TASZ jogászainak érvelését, és megállapította, hogy nyilvánosságra kell hozni az adatokat, mert állami hitelről van szó, amelyért az állam a saját bankjának vállal kezességet, és amelyet állami tulajdon megszerzésére használtak fel a pártok. A bíróság elvi éllel rögzítette, hogy a pártfinanszírozás átláthatóságának követelménye felülírja a banktitok szabályait - tartalmazza a TASZ közleménye. A TASZ - mint írták - komoly sikernek tartja a csütörtöki döntést, amely a pártoknak juttatott adóforintok felhasználásának ellenőrzését segíti elő.
A döntés nem jogerős, az ellen az írásba foglalt ítélet kézhez vételétől számított 15 napon belül fellebbezést nyújthatnak be a pártok.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.