A megfigyelés végén adható majd ki írásos szakvélemény a 23 éves lövöldözőről, s ekkor derül ki, hogy a fiatalember visszahelyezhető-e a fogdába - jelentette ki Bencze József. Hozzátette: mindez nem hátráltatja a nyomozást, hiszen a helyszínen hagyott nyomok vizsgálata és egyes szakértői kérdések megválaszolása ettől függetlenül is elvégezhető. A rendőr altábornagy nem kívánta kommentálni azt a véleményt, miszerint a gyanúsított látens skizofrén lenne. Úgy vélte, felelőtlenség lenne pár nap alatt végleges következtetést levonni a fiú állapotával kapcsolatosan.
Visegrády Zoltán, a lövöldöző fiatalember ügyvédje az MTI-vel korábban közölte: védence nincs abban az állapotban, hogy vallomást tegyen, de valószínűsítette, hogy ez még e héten megtörténik. Az ügyvéd hozzátette, amit védence neki a bűncselekményről, annak indítékáról elmondott, ügyvédi titok. Annyit azonban megjegyzett, hogy egy "irracionális cselekménynél ne keressenek racionális okokat, azok ugyanis nincsenek".
A pécsi egyetem biofizikai intézetében egy 23 éves hallgató csütörtök délben maroklőfegyverrel megölte egy csoporttársát, életveszélyesen megsebesített egy másik, 19 éves fiatalembert, továbbá a lövöldözésben súlyos sérülést szenvedett egy 36 éves, laboránsként dolgozó férfi és egy 54 éves takarítónő.
Pécsi lövöldözés: 60 napig vizsgálhatják a gyanúsított elmeállapotát
Legalább hatvan napig tarthatják megfigyelés alatt a fővárosi Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) a pécsi egyetemi lövöldözőt - közölte Bencze József országos rendőrfőkapitány.
A zöld-fokiak sírtak az öltözőben, Messi szenvedésről beszélt
A címvédő Argentína ellen is nagyot küzdött az újonc.
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Nyolc éve már megkapta az OBE kitüntetést, ami már az első lépés a lovagi cím felé.
Hülyeség máshol is van, de rakott krumpli csak itt – portréinterjú Kemény György képzőművésszel
Magyar Péter benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik Sulyok megbízatása
Sok mindent tartalmaz még a módosítás, amely Magyar szerint azt a célt szolgálja, hogy a magyar államot soha többé ne ejthesse senki foglyul. Több ponton is változtattak az eredeti terveken.