Az MDF elnöke a jelöltekről elmondta: Katona Tamás a rendszerváltást követően tagja volt az első MDF-frakciónak és az Antall-kormánynak. Roszík Gábor gödöllői evangélikus lelkész pedig 1990-től az MDF országgyűlési képviselőjeként tevékenykedett.
Katona Tamás a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az MDF ugyanazon a platformon áll, mint ahol 1990-ben állt. Roszík Gábor szerint az egyetlen hiteles politikai párt az MDF, és - mint mondta - más pártban nem tudná elképzelni magát mint országgyűlési képviselőjelölt.
Katona Tamás történész és Roszík Gábor MDF-jelölt lesz
Katona Tamás történész és Roszík Gábor evangélikus lelkész az MDF jelöltjeként indul a 2010-es országgyűlési választásokon - jelentette be Dávid Ibolya pártelnök szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz, az új „önkényuralmi rendszer” áldozatainak megsegítését is ígéri
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró készítőivel
Az ő egyesületük szervezi a kitörés-túrákat.
„Aki nélkül valószínűleg nincs rendszerváltás” – Magyar a Vidéki prókátorral találkozott
Puzsérék is megnevezték az elnökjelöltjüket
A Szemlélek Fabiny Tamást ajánlja államfőnek
Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát
Benyújtotta az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot a kormány
Országos vizsgálat indult a kórházban hagyott kisgyerekek ügyében
Elhunyt a „trollkodó” filozófus, aki 14 évesen verset írt Nagy Imréék kivégzéséről
Ludassy Mária 82 éves volt.