A sztrájk érintheti a Malév mellett más, a ferihegyi kettes terminálra üzemelő légitársaságot is - mondta Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs vezetője.
A Malév utasai számára nem okoz fennakadást az esetleges munkabeszüntetés - közölte a légitársaság az MTI-vel. A tervek szerint nem törölnek járatot, de minimális késések előfordulhatnak. A Malév arra kéri az utasokat, hogy a gépük indulását megelőzően a szokásosnál legalább egy órával korábban érkezzenek ki a repülőtérre, és akinek módja van rá, éljen az online check-in lehetőségével.
A LESZ közölte, hogy eredménytelenül zárultak a tárgyalások, amelyek a Malév GH-nál hónapokkal ezelőtt, a Budapest Airportnál pedig több mint egy éve kezdődtek meg. A közleményben a szakszervezet megjegyzi, hogy a Malév GH vezetése a kollektív szerződésről szóló tárgyalások folytatásától is elzárkózik.
A LESZ a Budapest Airport (BA) és a BA leányvállalata, a Repülőtéri Üzemanyag-kiszolgáló Kft. (RÜK) vezetésétől a korábbi kollektív szerződés visszaállítását, a kollektív szerződés eltörléséből és a korábbi évek reálbér-csökkenéséből eredő anyagi veszteségek kompenzációját követeli, valamint mindkét cégnél 10-10 százalékos béremelést akar elérni. A Malév GH-nál a nyáron bejelentett megszorítások visszavonásáért és az alapbérek emeléséért hirdette meg a sztrájkot a LESZ.