Hétvége előtt órákra leáll a legnagyobb hazai mobilszolgáltató rendszere, a cég azonnal közleményben jelzi a meghibásodást, s türelmet kér az előfizetőktől. A két másik mobilszolgáltató közleményben számol be vetélytársa leállásáról, de csak azért, hogy egyúttal saját előfizetőitől kérjen türelmet. Hiszen a konkurens leállása miatt az ő életük is órákra megáll. Az egyik marketinges a Twitterre szabott, nem túl PC, de legalább szórakoztató üzenettel boldogítja a szenvedő vetélytársat, utóbb lépését saját cége udvariatlannak minősíti, s elnézést kér miatta, négyszemközt pedig jelzi a kollégának, hogy az óriási brand nevében óvatosabban tessék kommunikálni. Még mindig péntek van, s a történetnek ezennel vége.
A fenti feladatsort nem sikerült a három magyar mobilszolgáltatónak összehoznia. Közülük kétségtelenül a Pannon járt legjobban: túlzottan nem folyt bele semmibe, szolgáltatása pedig rendben üzemelt. Vesztest ugyan nem áll módunkban hirdetni, de az internetes közönség egy része a Vodafone fölött tört pálcát azt követően, hogy a viccesnek szánt, de sportszerűtlennek ítélt Twitter-bejegyzésért kirúgta nemrég igazolt marketingesét.
Ha egy frissen érkezett beosztott számára nem világos, hogy miként kommunikálhat a cége nevében, s ha ezt ráadásul jóváhagyás nélkül teszi, akkor a szervezet kommunikációs osztályán valami nem stimmel - vélekednek egyes, lapunknak nyilatkozó, kommunikációs szakmában dolgozó források. De ha már így alakult, kirúgni nem kellett volna az illetőt, legfeljebb beszélni a fejével. A T-botrány három napig sem tartott volna, ha a marketingest nem rúgják ki, mint ahogyan az Allee-ban történt szén-monoxid-mérgezés is megmaradt volna egynapos hírnek, ha a rosszulléteket észlelve azokat gyorsan elismerik, a területet lezárják, a hibát kiküszöbölik, a kórházba került közértes dolgozókat pedig ajándékutalvánnyal engesztelik ki.
Egy másik forrásunk úgy tartja, hogy ha már a Vodafone kirúgta munkatársát, világosan tudatni kellett volna a közleményben, hogy milyen, vele előzőleg ismertetett szabályokat szegett meg a kolléga. Alighanem egyébként kevés ember fogadná el a sportszerűségről szóló magyarázatot, hiszen sokan jól emlékeznek még, hogy az egymásnak odapörkölő, mindamellett szórakoztató reklámhadjáratot éppen a T-Mobile (akkor még Westel) és a Vodafone folytatta egymás ellen évekkel ezelőtt. Létezik olyan megközelítés is, amely szerint az egész eseménysor úgy, ahogy van, a Vodafone-nek tett jót, hiszen a cég évek óta nem szerepelt ennyire hangsúlyosan a híradásokban.
Néhány kommunikációs tanács a Vodafone-nak
Bombahír lett egy országos üzemzavarból, de harmadnapra mindenki elfelejtette volna, ha a hírínség nem generál újabb hírt a Vodafone marketingesének kirúgásából. Összedobtunk néhány okos kommunikációs ötletet a mobilszolgáltatóknak, hasonló esetekre.

Charles Leclerc belekavart a McLarenek időmérőjébe
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Schmidt Mária: "Évtizedekkel ezelőtt fel kellett volna venni Ukrajnát és Oroszországot az unióba"
Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
Üzleti titkokat tárt fel a Tritonlife vezérének hirtelen halála, Tiborcz köre is felbukkan a képben
Fleck Zoltán kijelentései miatt tiltakozik a köztársasági elnök
„Mobil kilátóval” készültek Hadházyék a hatvanpusztai tüntetésre
Országos csúccsal jutott döntőbe 50 méter háton Kós Hubert
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Egy részeg magyar férfi késsel támadt gyerekekre Bécsben
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.