A testület három héttel ezelőtt már tárgyalta a BKV-tarifaemelést, ám akkor egyedül Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes szavazta meg az előterjesztést. A városvezető akkor az MTI-nek azt mondta, nem terjesztik be újra a testület elé a javaslatot, ám a szerdai ülés előtt néhány perccel az MTI-nek azt mondta, a kormánnyal folytatott keddi tárgyalás felülírta a korábbi döntést, ezért ismét kezdeményezi a BKV díjainak emelését.
Kedden ugyanis a kormánnyal folytatott keddi megbeszélésen Bajnai Gordon miniszterelnök egyebek mellett azt szabta a BKV jövő évi, 23 milliárd forintos támogatása feltételéül, hogy inflációkövetően emelik a jegyárakat.
Mégis drágább lesz a BKV-bérlet
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén második nekifutásra elfogadta a BKV jövő évi tarifaemelését; február 1-jétől több mint 4 százalékkal nőnek a jegy- és bérletárak.
Sokáig Kongó állt nyerésre, de az utolsó percekben kiharcolta a továbbjutást Anglia
A külügyminisztérium szerint 2 036 759 693 forintért magánrepülőzött tavaly Szijjártó Péter
A debreceni polgármester felszólította a Semcorpot, hogy hagyja el a várost
Europion: A hőségriadó elhozta Magyar Péter egyik első olyan döntését, amely a többség szerint nem elegendő
Elérhetetlen lett két Fidesz-közeli lap Baranyában
A Pécsi Újság 16 éve legendás hírnevet szerzett azzal, hogy a főszerkesztője orális szexre szólította fel a fővárosiakat.