Van, hogy a mozgás és a diéta sem elég – amit sok háziorvos is rosszul tud a magas koleszterinszintről
Nincs elég alacsony koleszterinszint – vallja a korszerű tudományos eredményekkel összhangban Harangi Mariann egyetemi tanár.
A Sárvíz csatornába zuhant egy személyautó a 63-as főút Aba és Sárkeresztúr közötti szakaszán szerdán; a kihűlés közeli állapotban levő sofőrt a tűzoltók kiszabadították, eszméletlen állapotban, súlyos sérülésekkel vitték kórházba - közölte a rendőrség az MTI-vel.
A csatornából a roncsot is kiemelték, s ismét zavartalan a forgalom az érintett útszakaszon - mondta el Németh-Kész Mónika rendőr százados, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az autó és vezetője feltehetően több órát töltött a 80 centiméteres vízben, az úton közlekedő járművekből ugyanis nem lehetett észrevenni. Két gyalogos figyelt fel rá, s az általuk riasztott markoló vezetője telefonált a rendőrségnek - mondta el a székesfehérvári tűzoltóság szóvivője.
Bisztricz Anett tájékoztatása szerint a tűzoltók dugólétrák segítségével közelítették meg a járművet, s a vízben és a létrán állva feszítő-vágó berendezéssel 20 perces, a mentőkkel összehangolt munkával szabadították ki az eszméletlen sofőrt, akinek lábszáráig ért a kocsiba szivárgott jéghideg víz.
Nincs elég alacsony koleszterinszint – vallja a korszerű tudományos eredményekkel összhangban Harangi Mariann egyetemi tanár.
A magyar autósok drágán megfizethetik az izraeli-iráni konfliktus árát.
A minisztérium szerint nincs „klímakrízis”.