A mentőautó balesete nem okozott fennakadást a betegszállításban, hiszen nem sürgős esethez kaptak riasztást. A betegért gyorsan küldeni tudtak egy másik autót.
A megyei rendőr-főkapitányság ügyeletese elmondta: útlezárásra és forgalomelterelésre az érintett útszakaszon, Egyek és Telekháza között nem volt szükség, mivel egy kis forgalmú alsóbbrendű útról van szó.
Hárman megsérültek, amikor összeütközött egy román és egy magyar rendszámú személygépkocsi szombaton kora délután a havas M70-es autóúton - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. A baleset az autóút Letenyéhez közeli 9-es kilométerénél történt. A kétszer egysávos úton a forgalmat rendőrök irányítják.
Az Állami Autópálya-kezelő Zrt. diszpécserének tájékoztatása szerint az M70-es autóúton és az M7-es autópálya zalai szakaszán folyamatosan takarítják a havat, de az intenzív havazás miatt ennek ellenére is hó borítja a burkolatot.
A közútkezelők közlése szerint Zala megyében a reggel óta tartó havazás miatt nincsen járhatatlan útszakasz, de az utak mindenütt havasak, hókásásak, latyakosak. A 86-os főút Lenti és Zalalövő közötti szakaszát a rendőrség nem sokkal dél előtt lezárta az útviszonyok miatt, a járműforgalmat Zalaegerszeg irányába terelik.
Csúszós utak: árokba borult mentőautó, karambol
Előzés közben megcsúszott a jeges úton és árokba borult egy betegért útnak indult mentőautó a Hajdú-Bihar megyei Telekháza határában szombat délután; két ápoló könnyebben megsérült - közölte Nagy István mentésvezető.
A debreceni polgármester felszólította a Semcorpot, hogy hagyja el a várost
A külügyminisztérium szerint 2 036 759 693 forintért magánrepülőzött tavaly Szijjártó Péter
Europion: A hőségriadó elhozta Magyar Péter egyik első olyan döntését, amely a többség szerint nem elegendő
Elérhetetlen lett két Fidesz-közeli lap Baranyában
A Pécsi Újság 16 éve legendás hírnevet szerzett azzal, hogy a főszerkesztője orális szexre szólította fel a fővárosiakat.
Tájékoztatót küldött a Mediaworks a Magyar Nemzet előfizetőinek
Lerohad a Gubacsi híd: bíróságra került a tízmilliárdos tender, közben Mészárosék a felújításból gazdagodnak
Rég leáldozott a szerb elnök csillaga, de esze ágában nincs távozni
Medián: Kitart a Tisza-eufória, egyre fogynak a Fidesz-szavazók
Hatalmas tűz ütött ki a Hortobágyi Nemzeti Parkban
Nem engedtek fel 23 utast a Wizz Air a Kefalónia–Budapest-járatára
Integritás Hatóság: A közbeszerzésekben a túlárazás nem hiba, hanem a rendszer lényege
Nagyon visszaesett a kereslet a budapesti ingatlanok iránt
Marabu Féknyúz: Hajdu
Nem hagyjuk.
Még légkondi alatt is durván megborítja a munkát és a GDP-t a hőség
Ha az okosórám szerint kipihent vagyok, miért érzem magam mégis fáradtnak?
Karácsony Gergely Colin Firth ikonikus jelenetét idézve nyitott meg egy strandot
Itt az MNB-alapítvány mérlege: az induló közvagyon tizede sincs meg
Mától tilos egyszer használatos műanyag poharakat forgalmazni
A FIFA elmagyarázta, miért volt szabálytalan a németek hosszabbításban fejelt gólja
Esküvőt vezetett le Schwarzenegger a Halászbástyán
Meghalt a Village People frontembere
Pótlékmaffiát kapcsoltak le a BKK berkein belül
A csalást egy belső ellenőrzés tárta fel, az érintetteket kirúgták.