A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A hajdani betlehemi történet ránk vonatkozik, a mi életünket változtatja meg, ezért van a karácsonyi öröm – mondta Erdő Péter bíboros, prímás a karácsonyi éjféli misén Budapesten.
A hívőket ugyanakkor ne zavarják meg „azok a műsorok, amelyek éppen az ünnep szent napjaiban Jézus Krisztus személyéről annyi tudománytalan, történelmileg nem helytálló, ellenséges elképzeléssel árasztják el a világot” – tette hozzá az esztergom-budapesti érsek a csütörtök éjfélkor kezdődött szertartáson.
Erdő Péter a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában kiemelte: a pásztorokhoz szólt az angyali örömhír, ők pedig másoknak is elbeszélték, amit láttak és hallottak. Ellenben a farizeusok és írástudók – ahogyan a görög egyházatyák írják – „romlottak lévén, irigységből elhallgatták volna a világ megszabadításának titkát” – hangoztatta.
„Mintha a pásztorok egyszerűsége az értelmiség, az írástudók felelősségére hívná fel a figyelmünket” – jegyezte meg a bíboros, majd rámutatott: ha „a világ bölcsei és gondolkodói, a közvélemény nagy formálói belebonyolódnak a különböző érdekek hálójába és nem tudják, nem akarják (...) továbbadni mindazt, amire az embereknek szükségük van ahhoz, hogy élhessenek (...) akkor az igazság (...) megrendíti az egyszerű emberek szívét, és minden nehézség ellenére mégis utat talál az elesett emberiséghez”.
Karácsonykor a Megváltó születését ünnepeljük, aki „egyszer s mindenkorra meghozta nekünk a szabadulást minden bűntől, minden egyéni és közösségi, testi és lelki nyomorúságtól, ami a gonoszság következményeként nehezedik ránk”. Ezért hirdeti az angyal: „Ne féljetek, íme nagy örömet hirdetek nektek, mert ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus Dávid városában” – idézte az esztergom-budapesti érsek Szent Lukács evangéliumát.
Erdő Péter rámutatott: a Jézus születését hírül adó angyal mintha azt kiáltaná: „örüljetek, akik igaz életet éltek, mert a ma született Üdvözítő vérével szerezte meg azt az érdemet, amelynek gazdagságából megmaradhattatok az igaz úton”. Isten népébe minden ember meghívást kapott, mert Krisztus minden nép számára megnyitotta az üdvösség útját – emlékeztetett.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.