Újabb út víz alatt Borsodban

A Sajón levonuló árhullám újabb utat öntött el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, kedd délutántól nem járható a Kesznyéten-Tiszaújváros közötti út - tájékoztatta a Magyar Közút Kht. területi igazgatósága.

  • hvg.hu hvg.hu
Újabb út víz alatt Borsodban

A Sajó áradása miatt kedden két út egy-egy szakaszán nem lehetett közlekedni vízátfolyás miatt. A tájékoztatás szerint a Kesznyéten-Tiszaújváros, illetve a Muhi-Köröm közötti utat zárták le a forgalom elöl.
 
Ugyanakkor ismét lehet használni az autósoknak a Sajóivánka-Sajókaza közötti utat, innen már levonult az ár. 

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.