Korózs Lajos elmondta: készítettek egy prognózist az árak jövő évi változásáról, ennek fényében emelték meg a nyugdíjakat. Arra a kérdésre, minek alapján mondja azt, hogy jobban élnek majd a nyugdíjasok, ha az inflációkövető nyugdíj mellett eltűnik a 13. havi nyugdíj, Korózs Lajos azt mondta: a kormány - egyedüliként a rendszerváltás óta - 5 éven keresztül tudott többletjuttatást adni a nyugdíjasoknak, amire ő nagyon büszke.
"Én azt gondolom, hogy kiegyensúlyozottan fognak élni a következő évben és az azt követő években is" - mondta, kiemelve: lesznek olyan nyugdíjasok, akik a jövő évi 4,1 százalékos nyugdíjemelésnek csaknem a dupláját kapják jövőre a nyugdíjkorrekció révén.
Korózs: javul a nyugdíjasok helyzete 2010-ben
Javul a nyugdíjasok anyagi helyzete a jövő évben - erről Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára beszélt kérdésre válaszolva szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz, az új „önkényuralmi rendszer” áldozatainak megsegítését is ígéri
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró készítőivel
Az ő egyesületük szervezi a kitörés-túrákat.
„Aki nélkül valószínűleg nincs rendszerváltás” – Magyar a Vidéki prókátorral találkozott
Puzsérék is megnevezték az elnökjelöltjüket
A Szemlélek Fabiny Tamást ajánlja államfőnek
Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát
Benyújtotta az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot a kormány
Országos vizsgálat indult a kórházban hagyott kisgyerekek ügyében
Elhunyt a „trollkodó” filozófus, aki 14 évesen verset írt Nagy Imréék kivégzéséről
Ludassy Mária 82 éves volt.