A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Ciklonok hullámzó frontrendszere teszi változékonnyá Délnyugat- és Közép-Európa időjárását. A kontinens középső vidékein 0 és 8, délnyugaton, délen 10 és 18 fok között változik a hőmérséklet. Csütörtök estig a Kárpát-medencébe több hullámban nedves levegő érkezik, emiatt változékony, csapadékos időjárás lesz.
Magyarországon szerdán megvastagszik a felhőzet, nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, az éjszaka első felében délen zivatar is előfordulhat. Csütörtökön csak rövid időre szakadozhat fel a felhőzet, az átmeneti csapadékszünet után délnyugat felől ismét egyre többfelé lesz eső, zápor, néhol zivatar. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül, néha megerősödik, szerda este zivatar környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jellemzően 1, 6 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában 8, 13 fok között valószínű, de északon, északkeleten ennél hűvösebb lehet.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.