Akkoriban a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal célzott pályázatán keresztül 2 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott a kft. De a tervekkel ellentétben nem hódította meg a világpiacot, nem jött be a kormány által várt százmilliárdos profit. Az új vírusmutáns elleni szérum előállításával az Omninvest most akár be is válthatná a három évvel ezelőtti reményeket.
Csakhogy az Omninvest továbbra sem alkalmas arra, hogy a belépumpált pénzt megsokszorozva visszajuttassa az államnak, amelyet egy érvényes szerződés alapján a cég bevételeinek 14 százaléka illeti meg. Az Omninvest 90,56 százalékban még mindig egy ciprusi offshore cég, a Sumpter Pharmaceuticals Limited tulajdonában áll, amelynek valódi tulajdonosát egy speciális szerződés mindörökre elrejti a nyilvánosság elől (kisebbségi tulajdonosa Laczkó Tamás üzletember).
Az offshore háttér pedig – amelyet a magyar kormány részéről a HVG tudomása szerint mindeddig soha senki nem kifogásolt – még egy világraszóló üzlet esetén is alkalmas arra, hogy a bevételt a hazai adózási kötelezettségek kikerülésével, az államnak járó rész minimalizálásával külföldre mentsék. A vakcinagyártó ezzel a pénzmosásra is alkalmas háttérrel 1995 óta az állammal kötött szerződés alapján, a verseny kizárásával gyárthatja költségvetési pénzből a lakosságnak ingyen juttatott hagyományos influenza elleni oltóanyagot, évente 1,3 millió ampullát, több mint 1 milliárd forint értékben.
Mindenesetre elképzelhető, hogy a három évvel ezelőtti kommunikációs csinnadrattával szemben ezúttal a gyártó csöndben próbálja megcsinálni a maga üzletét. Székely Tamás egészségügyi miniszter két rendkívüli sajtótájékoztatón is arról beszélt: a kormányzat diplomáciai eszközöket is bevetve igyekszik megszerezni a vadvírust. Amennyiben ez nem járna sikerrel, akkor meg kell várni, míg a WHO elkészíti és a gyártási kapacitással rendelkező országoknak szétküldi a kórokozó szelídített változatát, ami kicsit több időt vesz igénybe. Amint a vírus eljut az Omninvesthez, akkortól 8–12 hétre van szükség az üzemszerű gyártás megkezdéséig, amikor már heti 500 ezer adagot képes elkészíteni a laboratórium.
Németh Zsolt, az Omninvest Kft. szóvivője megerősítette a HVG-nek: először a hazai lakosság ellátásához szükséges szérumot állítják elő, s csak azt követően kerülhet szóba a külföldi értékesítés. Ám az Omninvest – mint a HVG megtudta – egyedül Moldovában rendelkezik érvényes forgalomba hozatali engedéllyel, s kizárólag a hagyományos vakcinára, ezenkívül tíz országban van folyamatban a törzskönyvezési eljárás.
SÁGHY ERNA