Harmadszor ajándékozná meg kisebb vagyonnal az országos kereskedelmi televíziókat a médiahatóság. Először a 12 évvel ezelőtti frekvenciapályázaton járt a kedvükben, amikor kigolyózta a mindkét csatornáért 12 milliárd forintot ígérő pályázót, és a hét évre szóló sugárzási jogot 8, illetve 9 milliárdért vihette el az RTL Klub és a Tv2. Másodszor 2005-ben, amikor az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) pályázat nélkül, változatlan feltételekkel hosszabbította meg a két televízió szerződését. Noha akkor már a jövedelmezőségüket a pénznyomtatási engedélyhez kezdték hasonlítani a piacon, a testület még az 1997-ben megállapított, évente csak az inflációval korrigált koncessziós díjakat sem emelte. A harmadik menet még tart: kedden este éles viták után Majtényi László ORTT-elnök anélkül rekesztette be az ülést, hogy sikerült volna megállapodni a tévék radikális műsorszolgáltatásidíj-csökkentési kérelméről.
A válságra hivatkozva a két csatorna már csaknem fél éve lobbizik az engedményért. Nem is esélytelenül, a mérséklésre ugyanis korábban több precedens is volt. A legemlékezetesebb, amikor a Sláger Rádió az ORTT-vel vívott külön médiaháborúban elérte, hogy 12 év alatt kelljen csak megfizetnie a pályázatában 7 évre ígért összeget, és a diszkontárat azután a másik országos adó, a Danubius is élvezhette. Az RTL és a Tv2 kérelmét az ORTT tavaly decemberben és idén februárban még elutasította, ám kedden újra napirendjére vette. Amit az tesz különösen pikánssá, hogy március közepén éppen azokban a napokban tette közzé diadaljelentését 2008-as rekordárbevételéről mindkét csatorna, amikor az ORTT-nél landolt újabb, a díj megfelezésére apelláló beadványuk. Az RTL-hez tavaly 35,6 milliárd forint folyt be, a Tv2 26,6 milliárd forintot kasszírozott. Időközben napvilágot láttak az idei első negyedéves adatok is, melyek szerint az RTL árbevétele a médiaszektorban nem kirívó 16, konkurenséé 9 százalékkal csökkent.
 Az ORTT keddi ülése. Engedékeny többség © Fazekas István |
A Tv2 a díjcsökkentésre koncentrálva alkudozik, az RTL viszont a HVG információi szerint olyan komplett szerződésmódosítási tervezettel bombázza az ORTT-t, amelyben a díj megfelezése mellett – a filmtámogatási kötelezettségtől a csatornaalapítási tilalom enyhítéséig – számos egyéb vitatott ügyet próbál dűlőre vinni. Az ORTT döntés-előkészítő irodája azt javasolja a testületnek, ne egyezzen bele a díjmérséklésbe. A polgári törvénykönyvre hivatkozik, amely szerint a piaci körülmények jelentős változása esetén bírósági eljárásban módosíthatók ugyan a hosszú távú szerződések, a gazdaság egészét érintő válság azonban nem ilyen lehetőség.
Az MSZP által delegált ORTT-tagok viszont a tévék kérelmének elfogadását javasolják. Csakúgy, mint az SZDSZ-es Tímár János, aki lényegében az öt párt szakpolitikusai által kidolgozott, ám a parlament elé végül nem került új médiatörvényben szereplő díjrendszert ajánlja alkalmazni. E szerint az országos kereskedelmi tévék esetében a nettó árbevétel 3,5 százaléka, a rádiókéban 10 százaléka lenne a díj. A tavaly fizetett 1,8 milliárd, illetve 1,9 milliárd forinttal szemben e számítás szerint az RTL Klubnak 1,2 milliárd, a TV2-nek 900 millió forintot kellene leszurkolnia, ami aligha tekinthető másnak, mint burkolt állami támogatásnak. Tímár viszont a HVG-nek azzal érvelt, az új rendszer reagál a válság hatásaira, és igazságosabb a réginél. Szerinte nincs szó állami támogatásról, hanem az állami elvonás mérsékléséről, amit az egész gazdaságban követelnek a piaci szereplők.
 Válogatás szépségversenyre az RTL Klubnál. Rekordév után © MTI |
Ez a gondolatmenet még az ORTT-nél sem nyerte meg mindenki tetszését. Szalai Annamária, a Fidesz delegáltja törvénytelennek nevezte a csökkentést, ami miatt módosítani kellene a médiahatóság költségvetését, a KDNP-s Tirts Tamás pedig egyenesen tiltott pártfinanszírozást emlegetett. Majtényi László az MTI-nek még hétfőn úgy nyilatkozott, eddig semmilyen számítás nem igazolta, hogy méltányolni kellene a két tévé kérését. Hozzátette, hogy egy működő rendszer egyik elemét megváltoztatva az egész szerkezet megbénul. Kétségtelenül meglehetősen komplikált szisztémáról van szó. A Tv2 által fizetett díjon ugyanis 70-30 arányban osztozik a Magyar Televízió (MTV) és a Duna Tv, a náluk kieső bevételt tehát az ORTT-nek kompenzálnia kellene.
|
Az utolsó pecsét is rákerült azokra a dokumentumokra, amelyek alapján cégein keresztül Rákosi Tamás, a Rako gumi óvszerek névadója lett az RTL Klub kereskedelmi televíziót működtető társaság 31 százalékos tulajdonosa. A részvénypakettet eddig birtokló IKO-Telekom Média Holding Zrt.-ből ugyanis kiszállt a Magyar Telekom Nyrt., a vagyonon pedig testvériesen megosztoztak. Tovább a HVG cikkéhez. |
Az RTL Klubtól beszedett summa egyik fele szolgál az ORTT finanszírozására, jogdíjak fizetésére és különféle pályázatokra, a másik feléből 2007 óta a közmédiumok digitális átállását kellene támogatni. Ám a felhasználásról nem készültek el a végrehajtási rendeletek, így az erre félretett több mint 800 millió forint tavaly a kasszában maradt. Az ORTT tervei szerint ezt az összeget lehetne most felszabadítani az MTV javára, és ösztönözni a digitális átállást. Két legyet ütve így egy csapásra, hiszen az átállás merő kudarc, eddig csak a Duna Tv kötött szerződést az Antenna Hungáriával (AH).
De hogy micsoda véletlenek vannak! A tévétársaságokéval egy időben érkezett meg az ORTT-hez az AH levele is, amely történetesen ugyancsak a műsorszolgáltatási díj csökkentésére buzdítja a hatóságot, azzal érvelve, hogy akkor a kereskedelmi csatornák ki tudnák fizetni a digitális sugárzás díját, és megjelenhetnének a kínálatban. Az MTV viszont kemény támadást intézett a díjcsökkentés ellen. Medveczky Balázs ügyvezető alelnök hétfői közleményében megkérdőjelezte a szórakoztató csatornák hivatkozását, amely szerint a kisebb tévék térnyerése miatt az országos adók piaci részesedése folyamatosan csökken. Felidézi azt a szakmában közismert tényt, hogy az országos tévék részben maguk voltak a katalizátorai a kis adók létrehozásának, és jutalék fejében számos csatorna reklámidejének értékesítésében is részt vesznek. Az ügyvezető alelnök belekapaszkodott Majtényi nyilatkozatába, amely szerint a médiahatóság erkölcsi halálát jelentené a két kereskedelmi televízió műsor-szolgáltatási díjának csökkentése.
JAKUS IBOLYA