Győztesek közt cinkos

A pályázat tisztaságát is megkérdőjelezi a média-nagykoalíciónak az a döntése, hogy az irreális ajánlatot tevők közül a nekik kedveseket továbbengedték a kereskedelmi rádiós jogokért folyó versenyben.

  • HVG HVG
Győztesek közt cinkos

Hónapok óta nem fizet az Inforádió műsor-szolgáltatási díjat az Országos Rádió és Televízió Testületnek. Nemes egyszerűséggel visszaküldi a számlákat arra hivatkozva, hogy díjcsökkentési kérelmet nyújtott be a médiahatóságnak, amire még nem kapott választ, így nem tudja, mennyit kell fizetnie. A kuncsorgással az Info nincs egyedül. A HVG információi szerint még tucatnyi rádió kérte a sugárzási díj mérséklését az ORTT-től, mások mellett a Radiocafé, a Klubrádió és a Juventus is. A két országos kereskedelmi adó, a Danubius és a Sláger eleve diszkontárat fizet, miután a Sláger a piaci körülmények megváltozására hivatkozva évekkel ezelőtt elérte, hogy csak 12 év alatt kelljen megfizetnie az eredetileg hét évre ígért díjat, s e kedvezményt a Danubiusra is kiterjesztették.

Az árháborúnak az kölcsönöz most diszkrét bájt, hogy az ORTT fideszes–szocialista összefogással olyan versenyzőket készül nyertessé nyilvánítani az országos kereskedelmi rádiós jogok megszerzésére kiírt pályázaton (lásd táblázatunkat), amelyek a piaci realitásoktól teljesen elrugaszkodott, abszurd árajánlatokkal gyakorlatilag verhetetlenek a pontversenyben. A jelenleg a Danubius által használt frekvencián a Fidesz-közeli Infocenter-cégnek, az Advenio Zrt.-nek áll a zászló, a Sláger hullámhossza pedig az Econet-csoporthoz tartozó Radiocafé nevével fémjelzett, baloldali kötődésű FM1 konzorciumé lehet.

HVG
A november 19-én lejáró frekvenciaengedélyek újabb 7 éves birtoklására kiírt tenderfelhívás szerint a nyertesnek az első másfél évben évi 350–700 millió forintot, 2011. július 1-jétől pedig évi 200 millió forinton felül az árbevétel legalább 8 százalékát kell fizetnie. A hat pályázó közül a HVG információi szerint a Danubius, a Juventus és a Sláger az árbevétele 10-15 százalékát ajánlotta fel a kötelező 200 millió forinton felül. A másik három versenyző viszont nem kispályázott. Az Advenio, valamint a Zene Rádió Zrt. az első etapra a maximális 700 millió forintot ajánlotta, a későbbi időszakra pedig az árbevétele 55, illetve 50 százalékát. Az FM1 konzorcium egy szerényebb fix összeggel indulna, ám 2011-től szintén beáldozná árbevétele felét a jogosultságért.

Önmagában persze a vegye-vigye szemlélet csak amiatt lenne kifogásolható, hogy az ORTT nem tanult a korábbi esetekből, amikor a pályázók felsrófolt árajánlatokkal nyertek, majd kevesebbet vagy semennyit sem fizettek. Ez esetben azonban egyértelmű pártmutyiról van szó. Az Advenio pályázatát ugyanis az ORTT döntés-előkészítő irodájának előterjesztése szerint alaki érvénytelenség miatt el kellett volna utasítani, mivel nem nyilatkozott a Lánchíd Rádióval fennálló tulajdonosi összeférhetetlenség (HVG, 2009. október 10.) megszüntetéséről. A testület fideszes és szocialista delegáltjai azonban megakadályozták a diszkvalifikációt. Az iroda emellett irreálisnak minősítette az Advenio, az FM1 és a mindkét jogosultságra pályázó Zene Rádió árajánlatát, ám ezzel az indokkal csak az utóbbit zárta ki a média-nagykoalíció, a két favoritnak zöld jelzést adott. Amivel lényegében megvan a végeredmény.

„Az ORTT várható hamaros megszűnésével szép ívet zárhat le. Piacindító döntése a jogállam semmibevételét jelentette, és várhatóan utolsó jelentős piacra lépési döntése is ugyanilyen lesz” – fűzött lesújtó kommentárt a pályázatok alaki értékeléséhez különvéleményében Timár János, az SZDSZ delegáltja, aki a megalakulása óta tagja a testületnek. Timár az ORTT ülésén is emlékeztetett arra, hogy 1997-ben, a kereskedelmitévé-pályázaton is befogadták az RTL Klub alakilag érvénytelen ajánlatát, amit később a bíróság jogellenesnek minősített. Az persze már egy másik tanulságos történet, hogy a Legfelsőbb Bíróság úgy hozta meg az RTL-szerződés felmondására utasító döntését, hogy tudatta: a végrehajtás kikényszerítése nem áll módjában.

HVG
Alighanem most is sok lesz a dolguk és kevés az esélyük a jogászoknak. Jellemző, hogy az ORTT hat tagja közül négyen különvéleményt vagy párhuzamos indoklást fogalmaztak meg a döntéssel kapcsolatban. Majtényi László elnök például kifejtette, az Advenio úgy ígér önmagában is ésszerűtlenül magas műsor-szolgáltatási díjat, hogy ezt a médiatörvény által engedett maximális reklámidőt harmadával túllépő hirdetésértékesítéssel tetézi. Majtényi szerint a testület az abszurd üzleti tervek befogadásával azt kockáztatja, hogy az országos kereskedelmi rádiós piac rövid időn belül összeomlik, vagy utólag oly mértékben módosítani kell a feltételeken, ami a jelenlegi pályázat tisztaságát és értelmét is megkérdőjelezi.

A pártelkötelezett magyar médiavállalkozások győzelme egyben azt is jelentené, hogy a német befektetői hátterű Danubius és az amerikai érdekeltségű Sláger heteken belül eltűnik az éterből. Mindenesetre a HVG-nek mindkét rádiónál azt mondták, mindent megtesznek, hogy ez ne történhessen meg, beleértve a diplomáciai közbenjárást, illetve végső esetben a jogi lépéseket is. Földes Ádám, a Danubius vezérigazgatója szerint a bérek, az Antenna Hungáriának, az Artisjusnak és a Mahasznak fizetendő műsorszórási és jogdíjak elviszik az árbevétel 70 százalékát, így teljesen megalapozatlannak tartja az 50 százalékos ajánlatokat. Heal Edina, a Sláger vezérigazgatója a következő hét év üzleti kilátásairól a HVG-nek elmondta, a tavalyi 1,3 milliárd forintos eredménnyel szemben az idén csak szerény profitot várnak, árbevételük az idei és a jövő évi 2,9 milliárd forint után lassan visszakapaszkodva várhatóan még 2016-ban sem közelíti meg a tavalyi 4,2 milliárd forintot. Szerinte nemzetközi összehasonlításban a jelenlegi, 200 millió forintos műsor-szolgáltatási díjuk is kiugróan magas, jövőre ennek minimum a másfélszeresét, 2011-től pedig 500–650 millió forintot kellene fizetniük.

A pályázat üdvöskéi aligha jelenlegi rádiózási tapasztalataik alapján állították össze ajánlatukat. A Lánchíd Rádió masszívan veszteséges, tavaly 110 millió forintos árbevétel mellett 275 milliós deficitet hozott össze. A Radiocafé jobban áll, árbevétele tavaly félmilliárd, nyeresége 45 millió forint volt. Az FM1 azonban a Sláger frekvenciáján egy beszélgetős rádiót akar létrehozni, ami igen költséges műfaj, és a potenciális hallgatottsága is kérdéses. Ezt sejthetik az FM1–Radiocafét is birtokló econet.hu-nál is. Szeptember végi beszámolójukban úgy kalkulálnak, hogy az országos rádió első teljes évi árbevétele milliárdos nagyságrendet jelentene, ám nem garantálható, hogy a frekvencia megtérülhet és/vagy mindenkor nyereségesen működtethető.

JAKUS IBOLYA