A magyarországi hajléktalanok pontos számát nemcsak azért nehéz meghatározni, mert nincs megbízható nyilvántartás, hanem azért is, mert az sem egyértelmű, kit lehet hajléktalannak tekinteni. Így azt sem lehet megmondani, növelte-e az elhúzódó gazdasági recesszió az utcára kényszerültek számát. A bizonytalanságot fokozza a társadalom úgynevezett „billegő rétege”: azok, akik évente néhány hétre vagy hónapra át-átcsúsznak a hajléktalan kategóriába. A többnyire alkalmi munkából élők ezen csoportjába tartoznak például az ágybérlők vagy azok a szívességi lakáshasználók, akik az ismerőseiknél húzzák meg magukat, aminek fejében többnyire csak némi étellel vagy a ház körüli munkákkal tudnak hozzájárulni a háztartáshoz – magyarázza Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, volt hajléktalanügyi miniszteri megbízott. Mindenesetre egy tavalyi, a kormánynak benyújtott, a hazai hajléktalanügy lehetséges stratégiai lépéseit taglaló tanulmány szerint „az otthontalanok száma – akik lakástalanok, vagy rendelkeznek ugyan önálló lakással, de a lakás (...) nem alkalmas az elemi szükségletek kielégítésére – legalább 3 millió fő”. Az utcán éjszakázók száma persze jóval kevesebb, Budapesten körülbelül 3 ezer fő. Bár a laikusok szemében sokszor csak az tűnik hajléktalannak, aki az utcán kéreget, vagy az aluljáróba vackolja be magát, Vecsei szerint ennél rosszabb a helyzet, hiszen nehéz eldönteni, hogy például a bódékba, sátrakba, romos házakba behúzódók fedél nélkül éjszakáznak-e, vagy sem.
