szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Európai Bizottság eddig nem emelt kifogást, így várhatóan 5 százalékos áfakulccsal adózik a távhő, január 15-től - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

A távhőszolgáltatásra 2009. augusztus 1-jétől alkalmazott 18 százalékos adómérték hatályba lépéséhez hasonlóan az 5 százalékos áfával történő adóztatásnak is az a feltétele, hogy azt jóváhagyja az Európai Bizottság (EB).
   
Az EB eddig ebben a kérdésben határozatot még nem hozott, a korábbi tapasztalatok alapján a PM arra számít, hogy a bizottság határozat nélkül, a rendelkezésére álló három hónap lejártával a hozzájárulását "megadottnak" tekinti majd.
   
A három hónapos határidő lejártáról szóló PM határozat legkésőbb a Magyar Közlöny január 15-i számában jelenik meg. Ennek megfelelően a távhőszolgáltatásra vonatkozó 5 százalékos adómérték - a  2010. évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról szóló, vonatkozó jogszabály alapján - 2010. január 15-én léphet hatályba.
   
Az 5 százalékos adómérték alá tartozó távhőszolgáltatások köre egyrészt lefedi a jelenleg 18 százalékkal adózó távhőszolgáltatásokat, másrészt kibővül a villamos energiáról szóló törvény alapján megújuló energiaforrásnak minősülő energiaforráson alapuló hőszolgáltatással.
   
Az 5 százalékos adómérték várhatóan azon távhődíj teljes összegére alkalmazható először, amelynél a díj megfizetésének esedékessége 2010. január 15-ére vagy azt követő időpontra esik, függetlenül attól, hogy a számlázott díj milyen elszámolási időszakra vonatkozik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!