Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Bajnai Gordon miniszterelnök álláspontja nem változott, nem hívja össze a nemzeti csúcsot - közölte a kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón arra reagálva, hogy Dávid Ibolya, az MDF elnöke nyílt levelében ismét a nemzeti csúcs összehívását kérte a kormányfőtől.
Dávid Ibolya először 2009. december elsején kezdeményezte a tanácskozás összehívását a kormányfőnél, majd - miután Bajnai Gordon az MTI-nek adott interjújában úgy vélte, lenne értelme a megbeszélésnek, de azt nem ő, hanem a köztársasági elnök tudná összehívni -, e hétfőn az államfőhöz fordult. A Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője kedden azonban azt nyilatkozta, hogy Sólyom László köztársasági elnök a tavaszi választások előtt nem látja értelmét az MDF által kezdeményezett nemzeti csúcs összehívásának.
Szollár Domokos kormányszóvivő szerint a nemzeti csúcsot az államfő hívhatná össze. Mint mondta, fontosnak tartják az együttműködést és az értelmes párbeszédet a pártok között valamint azt is, hogy reális választási kampány legyen és ne induljon el az "ígéretspirál". Emlékeztetett arra, hogy a kormány nem választási költségvetést tervezett 2010-re. A kormányszóvivő megjegyezte: egyetértenek Dávid Ibolya aggodalmaival a felelős politizálást illetően, de "az MDF akkor tette volna a legtöbbet, ha megszavazza a parlamentben a 2010-es büdzsét, ami a felelős válságkezelés költségvetése". "Azt kellett volna megszavazni, nem pedig most levelekkel bombázni a miniszterelnököt" - fogalmazott Szollár Domokos.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.