Gerő András még tavaly októberben, a Népszabadságban publikált terjedelmes dolgozatot Mozgássérült alaptörvény címmel, amelyben a monarchia visszaállítását is felvetette. Öt nagy problémára fókuszált, ezeket felsorolta a kerekasztal-beszélgetésen is: a szólásszabadság kérdésére, a kontraszelekcióra, az autoritáshiányra, a választójogra és a közteherviselésre. A szólásszabadságot korlátozná ott, ahol kollektív stigmatizációra épül a beszédmód. Számos állami intézményben nem a szaktudás, hanem a politikai lojalitás a szelekció kritériuma- vetette fel a történész, konkrétan említve az Alkotmánybíróságot, az államigazgatást és az önkormányzatokat. A szelekciót szakmai szervezetekre kell bízni. Az autoritáshiányt úgy lehetne feloldani, hogy pártpolitikán felül álló, „megkérdőjelezhetetlen tekintéllyel” rendelkező uralkodót választ a nemzet. Arra nem tért ki, hogy honnan vegyék elő a monarchia élén álló királyt (?), miért lenne akkora tekintélye, és uralkodása mennyiben pótolná az autoritáshiányt.

Gerőnek nem tetszik, hogy a választásra jogosultak 10-20 százalékának fogalma sincs, mi van ebben az országban, ezért nem is tudnak leadni felelősségteljes szavazatokat. Persze, a professzor sem tiltaná el őket a választási jog gyakorlásától. De bevezetné a regisztrációs rendszert mint szűrőt, azzal a szándékkal, hogy aki nem veszi magának a fáradságot és nem regisztrál, azt bizonyára nem is érdeklik a közállapotok. Akinek viszont nagyobb adóhátraléka van, azt ki kellene zárni a választójog gyakorlásából.

Gerő András és Navracsics Tibor a rendezvényen © Szegő Péter

Már a kerekasztal-beszélgetésen is számos bírálat érte Gerő Andrást. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője felvetette, hogy mitől lenne a nemzet egésze által elfogadottabb egy politikailag súlytalan köztársasági elnöknél egy politikailag súlytalan uralkodó. Az alkotmányreformnál sokkal időszerűbb dolgok vannak, vezető politikusok nyílt törvénysértéseket követnek el, mindenfajta szankciók nélkül – jelentette ki az ellenzéki politikus, felidézve a 2006 októberi eseményeket és vezető szakemeberek ejtőernyősökkel történt felcserélését. Tersztyánszkyné Vasadi Éva volt alkotmánybírónő arra hívta föl a figyelmet, hogy Magyarországnak 1918 óta nincs királya, így „generációk nőttek föl anélkül, hogy a fogalmakról képük lenne”. A vitavezető Schmidt Mária történész, a XX. Század Intézet, a XXI. Század Intézet és a Terror Háza Múzeum főigazgatónője, valamint Fricz Tamás, a XXI. Század Intézet tudományos igazgatója magát az alkotmányt kritizálta azon az alapon, hogy – bár keletkezése óta teljesen átírták – még mindig a rossz emlékű 1949. évi XX. törvény címet viseli.

Mi történt december óta? Csatlakoztak-e mások is a királyság bevezetésének támogatásához? Elindult-e valamilyen közös gondolkodás? Gerő András szerint magántársaságokban beszédtéma lett, „kis, okoskodó nyilvánosságokban”. Úgy fogalmazott: elvi kifogást a monarchikus államformával szemben senki sem vetett föl. Vannak, akik lelkesen támogatják az ötletet, mások szkeptikusak, de olyanok is vannak, akik szerint tréfáról van szó. A professzor megjegyezte: Magyarországon az államformaváltásról sosem volt népszavazás, miközben a modern európai demokráciákban az ilyen horderejű kérdéseket népszavazással erősítik meg vagy vetik el. „Aki kinevette az ötletet, az is elismerte, hogy az összes többi javaslaton érdemes elgondolkozni. Ezek olyan problémák, amelyekkel a politikai elitnek valamit kezdenie kell. Miután úgy látom, hogy teljesen ötlettelenek e téren, nem tartom kizártnak, hogy valamelyik, általam fölvetett megoldást megvalósítják” – tette hozzá a történészprofesszor.

Szegő Péter