Az Országház parkolójában tartott sajtótájékoztatón a legnagyobb ellenzéki párt operatív igazgatója azt mondta: a Fidesz csapatába vár minden olyan embert, aki tenni akar a változásért, aki "pontot akar tenni a Gyurcsány-korszak végére". Hozzátette, jelentkezni a Fidesz honlapján, telefonon és a párt választókerületi irodáiban is lehet.
A tájékoztatón bemutatott, az önkéntestoborzás jelszavát hirdető óriásplakát péntektől kerül ki országszerte a közterületekre - közölte Nyitrai Zsolt. A plakát közepén lévő "Itt az idő" felirat mellett a változás, siker, új kezdet, együtt, jövő, remény és biztonság szavak szerepelnek a felhíváson.
Azzal kapcsolatban, hogy mennyi plakátot helyeznek ki, és mindez mennyibe kerül, az operatív igazgató elmondta: az év elején a támogatóikat levélben keresték meg, hogy a jövőben is támogassák a Fideszt anyagilag, illetve, hogy jelentkezzenek önkéntesnek. Nyitrai Zsolt szavai szerint nagyon sok pénzügyi támogatás, adomány érkezett eddig, és ezt használták fel arra, hogy az önkéntestoborzás idején óriásplakátokat helyezzenek ki. A plakátok száma és költsége sem végleges még - közölte.
A politikus tájékoztatása szerint a Fidesz-KDNP hivatalos kampányát az önkéntestoborzás és - a választások kiírása után - az ajánlószelvények gyűjtése fogja megelőzni. Arra, hogy hány önkéntesre számítanak, Nyitrai Zsolt úgy reagált: nem szeretne számháborúba, tippelgetésekbe belemenni. Mint megjegyezte, mindenkit várnak, aki tenni akar a kormányváltásért.
Azt mondta, hogy már eddig is több ezren jelentkeztek a kiküldött levélre, de szerinte az önkéntesek száma több tízezer lesz. Megjegyezte azt is: arra számít, hogy a választási kampány időszakában nagyon sok olyan ember fog csatlakozni önkéntesként a Fideszhez, aki eddig a politikában nem vett részt, vagy tevőlegesen nem dolgozott választási kampányban.
Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy az országgyűlési választáson az embereknek alapvetően egy nagyon fontos dolgot kell eldönteniük: "le akarják-e zárni a Gyurcsány-korszakot vagy sem". A Fidesz le akarja zárni a Gyurcsány-korszakot, azonban az látszik, hogy Gyurcsány Ferenc mindent megtesz azért, hogy visszatérjen a hatalomba - mondta, hozzátéve, hogy ennek érdekében a volt kormányfő két pártot is indít a választáson: az MSZP-t és az MDF-et.
Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója az MTI-nek adott, hétfőn megjelent interjújában kifejtette: a hivatalos korteskedésük március 15-én indul, intenzív, egy hónapos lesz; addig önkéntestoborzás, ajánlószelvény-gyűjtés folyik.
A Fidesz már várja azokat, akik lezárnák a Gyurcsány-korszakot
Önkéntestoborzásba kezd a Fidesz-KDNP "Itt az idő" szlogennel - jelentette be Nyitrai Zsolt csütörtökön Budapesten. A Fidesz szerint az embereknek alapvetően arról kell dönteniük az idei országgyűlési választáson, hogy "le akarják-e zárni a Gyurcsány-korszakot vagy sem".
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.