HVG: Elődje, Lomnici Zoltán mintha még mindig többet szerepelne a sajtóban, mint ön. Direkt ennyire visszafogott?

B. A.: Nem vagyok a Legfelsőbb Bíróság szóvivője. Ha lényeges mondanivalóm van, szólok, egyébként nem kívánok a nagy nyilvánosság előtt szerepelni. Az öncélú szereplés, az önreklámozás idegen tőlem.

HVG: Hogyan telt az elmúlt fél éve? Végigjárta a megyéket?

B. A.: Minden fórumon, minden szakmai rendezvényen részt vettem, amin lehetett. A megyék jelentős részét valamilyen esemény kapcsán felkerestem. Jártam az ítélőtáblákon és sok megyei bíróságon. Megfordultam több olyan helyi bíróságon is, ahova LB-elnök állítólag még nem tette be a lábát.

HVG: Volt-e olyasmi, ami az országjárása során különleges benyomást tett önre?

B. A.: Helyenként megdöbbentő állapotokat tapasztaltam. A köztársaság nevében ítéletet hirdetni olyan körülmények között, mint amilyenekkel mondjuk a nagy ügyforgalmú Debreceni Városi Bíróságon szembesültem, elképesztő. Korábban egyetlen ilyen állapotban lévő közintézménnyel nem találkoztam idehaza. Számos épületünk beázik, van ahol néhány centire áll az iratoktól a víz. Akad példa arra is, hogy nyolcan-tízen kényszerülnek együtt dolgozni egy szűk, ablaktalan, rossz világítású, dohos szobában, s hogy nyaranta két-három helyiségben tornyozzák fel az aktákat. Megfordultam olyan törvényházban, ahol patkányok futkároznak. Ez botrány. Ez az egész bírósági szervezet több évtizedes alulfinanszírozottságát mutatja. Az összképhez persze sikeres felújítások, szép épületek is hozzátartoznak. Nem hittem volna azonban, hogy a másik oldalon ekkora a mélység.

A teljes szöveg a legfrissebb HVG-ben olvasható.