A világ legnagyobb baglyaként is számon tartott uhu feltűnése ritkaságnak számít a városokban, mivel kifejezetten érzékeny faj, és kerüli a településeket. Közel egy hónapja regisztrálták az első megfigyelést, feltehetően azóta tartózkodik a fővárosban - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) pénteken.
Első alkalommal 2009. december 2-án értesítették az MME-t, hogy egy XII. kerületi ház kéményén hatalmas bagoly üldögél, amelyet hevesen támadnak a varjak és a szarkák. Az egyesület munkatársai a helyszínre siettek, mert azt hitték, hogy sérült vagy legyengült madárról van szó, de kiderült, hogy teljesen egészséges. A szervezetet a héten ismét értesítették: az uhut a VIII. kerület egyik bérházának tetején fedezték fel, ahol szemmel láthatólag igen jól érezte magát a kéményből kiáramló melegben.
A madár a hideg időjárás miatt húzódhatott le a környező hegyekből Budapestre, ahol könnyebben tud rágcsálókra, patkányokra és galambokra vadászni. A bagoly valószínűleg vaderedetű, mivel gyűrűt, béklyót nem visel. Elképzelhető az is, hogy fogságból szökött, esetleg vadászmadár.
Az uhu hazánkban fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 250 ezer forint. Hazai állománya mindössze 40 párra tehető, elsősorban középhegységeink sziklafalain és elhagyott kőbányáiban fészkel. Kizárólag éjszakai aktivitású bagolyfaj, a nappalt sziklaüregekben és sziklapárkányokon tölti. Zsákmányállatai zömmel rágcsálók, de nyúlfiakat és sünöket is elkap. Állománya a sikeres természetvédelmi intézkedéseknek köszönhetően növekvőben van.
Hatalmas baglyot láttak a belvárosban
Egy kéményen melegedő uhut fedeztek fel Budapest belvárosában.
Sírba rántja a NER a napilapokat, de a Nemzeti Sportra lecsapna a Central tulajdonosa
Magyar Péter javaslatára felmentette Sulyok Tamás az NMHH elnökét
A Nemzeti Információs Központ vezetőjét is felmentette Magyar Péter
A közlönyből tudták meg az alkotmánybírók, hogy mégsem költöznek a Várba
Kapitány István csapatépítő trénerként szerepel, 6 ezer forintért bárki tanulhat tőle
Tíz emberrel is simán verte az USA Boszniát és készülhet a belgák ellen
A foci-vb eddigi legnagyobb fordítása: Belgium a sírból hozta vissza a meccset Szenegál ellen, 130 percig tartott a dráma
Rég leáldozott a szerb elnök csillaga, de esze ágában nincs távozni
Mégsem épül meg az MCC új központja a Gellért-hegyen
„A felelős gazdálkodás, valamint a kialakult helyzet” miatt.