Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országos kampánynyitó rendezvényén úgy fogalmazott, hogy a rendelkezésükre álló kevés eszközzel is győzni tudnak, hiszen a "legerősebb fegyver", az igazság az ő oldalukon áll. A Jobbik zászlóján a teljes számonkérés, a radikális változás, valamint a nemzeti önrendelkezést és igazságot a magyaroknak jelszavak olvashatók - mondta a párt elnöke.
A Magyarország jövendő miniszterelnökeként bemutatott Vona Gábor kiemelte: itt az ideje, hogy "mindenestül és örökre" elpusztuljon az elmúlt húsz év gazdaság- és nemzetpolitikája. A párt vezetője szerint ma egyedül a Jobbik meri felvetni és tudja megválaszolna az országot érintő fontos kérdéseket. A "nemzeti oldal" még soha nem állt elő ilyen "széles látókörű" tervvel - érkelte a Jobbik programját.
Vona Gábor közölte: a Jobbik a következő hetekben árnyékkormány felállítását tervezi, a párt aktivistáit pedig arra ösztönözte, hogy áprilisig hetente legalább egy embert győzzenek meg a párt melletti szavazásról. A Jobbik kormányfőjelöltje szerint politikai ellenfeleik mindent megtennének, talán még a "narancsot is beoltanák szegfűvel" azért, hogy "ne kelljen látniuk a Jobbik kettős keresztjét".
Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy jelenleg az igazságtalan rendszer vesztesei és nyertesei állnak szemben, és a Jobbiknak párthovatartozástól függetlenül kell megszólítania a megalázottakat és becsapottakat. "A magyarok nem várhatják a változást azoktól, akiknek a mai rendszer megfelel, nekünk kell megváltoztatni a politikát" - mondta Morvai Krisztina.
A legfontosabb feladatok egyikeként rámutatott, hogy helyre kell állítani a mezőgazdaságot és az élelmiszer-feldolgozást. Ehhez "a magyar földet meg kell őrizni a magyarok kezében", továbbá ki kell tiltani az országból a külföldi élelmiszereket, valamint kis- és közepes családi gazdálkodásokat kell létrehozni - fejtette ki a Jobbik által államfőnek jelölt Morvai Krisztina.
A Jobbik kampánynyitóján bemutatták a valamennyi egyéni választókerületekben indítani kívánt, összesen 176 képviselőjelöltet. A rendezvényen több százan vettek részt, akik közül többen a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda egyenruháját viselték.
Győzni szeretne a választáson a Jobbik
A Jobbik felkészült a választási kampányra és készen áll arra, hogy az "ország megmentése érdekében" átvegye a kormányzást - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke, a párt miniszterelnök-jelöltje szombaton Budapesten.
Ezt mondta egymásnak Messi és Vozinha a lefújás után
Messiék alig bírtak a Zöld-foki Köztársasággal
Kolumbia egy góllal verte Ghánát, ezzel utolsóként csatlakozott a nyolcaddöntős mezőnyhöz
Büntetőpárbaj döntötte el Egyiptom és Ausztrália párharcát, Szalahék örülhettek a végén
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Csak a FIFA járt jól a létszámbővítéssel, vagy a nézők is?
Most már tényleg érdemes lesz nézni a focivébét: igazi rangadók jönnek a nyolcaddöntőben
Magyar Péter nem áll le, tovább gyepálja Ádert
Most a volt államfő közpénznyelő alapítványáról posztolt a miniszterelnök.
Pikó András a köztévé állítólagos új vezetőjéről: Csak olyat lehet találni, aki gyerekekről gyártott lejárató anyagot a Fidesz-propagandában?
„Ha úgy látnátok magatokat, ahogy én, vennétek egy nagy tükröt, és egész nap nézegetnétek magatokat”
Hogyan lett egy hippiből láma?