Az ötvenes éveiben járó férfi öt napja magas lázzal küszködött, így került a kórházba; a mellkasröntgen kétoldali, nagy kiterjedésű tüdőgyulladást igazolt - mondta Vass Zsuzsanna, a kórház intenzív osztályának vezető főorvosa.
A beteget gépi lélegeztetésre kapcsolták, emellett antivirális és antibiotikumos kezelést is kapott. Állapota azonban annyira romlott, hogy életét már nem tudták megmenteni, két nappal kórházba kerülése után elhunyt. A betegnek magas vérnyomása és cukorbetegsége volt, de a hozzátartozók elmondása szerint azok nem okoztak komolyabb problémát. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ÁNTSZ-nél elvégzett vizsgálat kedden délután igazolta a H1N1 vírus jelenlétét a férfi szervezetében.
A férfi családjának tagjait is beoltották, de közülük nem betegedett meg senki. A sátoraljaújhelyi kórházban január eleje óta hárman haltak meg H1N1-vírusfertőzés miatt, három további beteget kezelnek, az ő állapotuk javul.
H1N1: meghalt egy beoltott férfi
Meghalt egy igazoltan H1N1 fertőzésben szenvedő beteg hétfőn a sátoraljaújhelyi Erzsébet kórházban; a férfi még novemberben megkapta a védőoltást.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.