A kevéssel négy óra előtt történt baleset során eddig tisztázatlan körülmények között két személyautó ütközött össze a 4-es főút Cegléd melletti szakaszán. Az egyik autó vezetője könnyű sérüléseket szenvedett, ám a másik autóban ülő három gyermek közül kettő meghalt. A harmadik gyermek állapota életveszélyes, míg az autót vezető férfi súlyos sérüléseket szenvedett.
A helyszínelés jelenleg is tart. A baleset okainak kiderítésére vizsgálat indult.
Karambol Ceglédnél, két gyermek meghalt
Két gyermek meghalt, többen súlyosan megsérültek, amikor két személyautó összeütközött a 4-es főút 83-as kilométerénél Cegléd közelében kedden.
A Transparency perelt, az ÁSZ vizsgálódik, látszanak az összefonódások a közpénzes magántőkealapok mögött álló személyek között
Százmilliós jutalék, privatizáció és 450 milliós NKA-támogatás is gazdagította a fideszes Kocsis Máté személyi titkárának cégeit
Répássy azzal riogatott, hogy Orbántól már a pártelnöki posztot is elveszi a Tisza, de kiderült, hogy benézte
2061-ig meghosszabbította Garancsi István soproni kaszinójának koncesszióját az SZTFH
Áfamentessé teszi a kormány a vényköteles gyógyszereket szeptembertől
„Ilyen az, amikor Budapesten tervezik a Balaton jövőjét” – Navracsics Tibor beszólt Vitézy Dávidnak
Elutasította az ügyészség az újdörögdi gránátrobbanásban a karjait elvesztő nő panaszát
Most már csak egy lehetősége maradt, a pótmagánvád.
Karácsony óta a Heim Pál kórházban él egy hatéves gyerek, akit a családja bántalmazott
Nagy Ervin szerint hiába vágja magát áldozatpózba Hankó Balázs, a valóságot nem tudja letagadni
Ellopták az Asszonysutyorgó Facebook-csoportot
Az új admin egy marokkói arab férfi.