Jogilag aggályosnak tartja a kedden történteket az ellenőrző bizottság elnöke, amelynek a bizottság egyik munkatársa volt a szemtanúja. A bizottság elnöke arról számolt be, hogy a történtek miatt új vagyonnyilatkozat beadására kérte Horváth Csabát, ám a politikus úgy gondolta szabályszerűen járt el, ezért eddig nem adott be új nyilatkozatot. Hozzátette: jogi szakértőkkel vizsgálják az esetet.
Horváth Csaba szerdán közleményben ígért tájékoztatást az MTI-nek. A szocialista képviselő bevallásából kedden 101 millió forint "tűnt el" az előző évi adatokhoz képest, utóbb kiderült, hogy a politikus hibás bevallást adott le. A volt főpolgármester-helyettes kedden azt mondta javítani fogja fővárosi bevallását. Szóbeli közlése szerint a tavalyi 93 millió forintos pénzkövetelése 84 millió forintra csökkent, ugyanakkor pénzintézettel szembeni követelése 3 millióról 8,2 millió forintra nőtt, míg készpénz-megtakarítása 5 millióról 4,5 millió forintra csökkent.
Titkárnője írta alá Horváth Csaba vagyonnyilatkozatát
A Fővárosi Közgyűlés vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottsága fideszes elnöke, Szikora Linda szerint a szocialista Horváth Csaba helyett a politikus titkárnője javította ki és írta alá a kormánypárti képviselő vagyonnyilatkozatát.

Gulyás Gergely: Orbán jobb vámmegállapodást kötött volna Trumppal – kormányinfó élőben
Tóta W. Árpád: Van élet Orbán nélkül
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
Őszre 9,5 millió alá csökkenhet Magyarország népessége
Egyszerű módszerrel csavarták ki az irodát egy végrehajtó kezéből, fellebbezés nincs
Szorulnak ki Matolcsyék az MBH Bankból, de titok is van a dologban
Jakus Ibolya: Fiatal Demokraták Öregsége
Kiderült, kik lesznek a Digitális Polgári Körök koordinátorai
Marabu Féknyúz: Digitális Polgári Köret
Még a választások előtt is válsághelyzet lesz Magyarországon
Földrengés Kamcsatkán: tényleg a szerencsén múlt a világ egyik legnagyobb katasztrófája?
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép, miután 25 utas megsérült a turbulencia miatt
Majka a visszavonulásán gondolkodik
A csúcson akarja abbahagyni.