Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
A nyugdíjasok helyzete lesz a központi témája az összes kampánynak? A Political Capital 79 nap című kampányblogja szerint várhatóan a szereposztás valamint a vita színvonala is változatlan marad.
A nyugdíjasok ügyét a Fidesz dobta be, amikor Varga Mihály a Figyelőnek nyilatkozott néhány hete a svéd modell bevezetéséről. Így utólag olybá tűnik, mintha a volt pénzügyminiszter megpróbált volna lelket önteni az addig igen enervált szocialista kampányba - írja a 79 nap blog. A szocialista kampánygépezet beindult, az utóbbi két hétben mást se hallani, minthogy a Fidesz befagyasztana mindent, ami érinti a nyugdíjasokat, míg a szocialisták emelnék/kibővítenék/ingyenessé tennék. Bizonyos szempontból érthető az MSZP viselkedése: a párt egyetlen célja a kampány során a vereség minimalizálása, és a legnagyobb esélyük talán az idős korosztály visszacsábítására van - írja a blog szerzője. Az akció sikeressége persze kérdéses, hiszen a szocialisták legnagyobb gondja a hiteltelenségük, márpedig így nehéz vonzó ígéretekkel kampányolni.
Ha kíváncsi a cikk folytatására, kattintson!
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.