Szenti Szabolcs elmondta: a Szegedről Budapestre tartó Intercitynek ütközött neki a pénzszállító autó. A sofőr és utasa beszorult a járműbe, a tűzoltók a kiszabadításukon dolgoznak. A vasúti és közúti is forgalom áll.
Vonattal ütközött egy pénzszállító
Ketten megsérültek, amikor pénzszállító autó ütközött össze egy vonattal a csengelei vasúti átkelőben szerda délelőtt - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint
Tompos Márton: A Momentumot megkörnyékezték többször is, több oldalról, hogy szívesen segítenének a kampányban
Az Air India-gép egyik pilótája megkérdezte a másiktól, hogy miért zárta el az üzemanyag-adagolót
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Fukuyama azt mondja, első könyve végét senki nem olvasta, pedig benne áll, ami most történik
Csúcsra járatta a valóság meghajlítását a FIFA elnöke, de a klubvilágbajnokság súlyos problémákra világított rá
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.